A veszprémi viadukt, ahol a bátorság és a fájdalom egy örök, megbonthatatlan kötelékké fonódik össze. Itt, e monumentális szerkezet árnyékában, a múlt emlékei és a jelen kihívásai találkoznak, és minden lépés egy történetet mesél el, melyben a bátorság a

A veszprémi viadukt története sajnos sok tragédiával fonódik össze. A legutóbbi épp tegnap történt. Az azonban kevesen tudják, hogy 80 éve a híd majdnem megsemmisült, csak néhány bátor ember vakmerő tette miatt menekült meg. A viadukt azóta a veszprémiek számára egyszerre az élet és a halál, a remény és a kétségbeesés hídja lett.

A második világháború végső napjaiban Veszprém városának szívében álló Szent István völgyhíd sorsa vált kockára, amikor a német erők robbantási parancsot adtak ki. Egy csapat bátor mérnök azonban nem tétlenkedett, és hősies közbelépésükkel nemcsak a hidat, hanem a város egyik legértékesebb jelképet is megóvták. 1945 tavaszán, amikor a német csapatok hátrálni kényszerültek, Veszprém kulcsfontosságú helyszínné lépett elő. A megszálló csapatok utasítást kaptak arra, hogy a viaduktot felrobbantsák, hogy ezzel megfékezzék a szovjet erők előrenyomulását. A hídon már a robbanószerkezetek is a helyükre kerültek, és a város napjai számlálva voltak, hiszen elveszíthette volna egyik legjelentősebb építményét.

A veszprémi viadukt: amit a németek fel akartak robbantani, a város megmentett

A híd megmentése azonban néhány ember bátorságán múlt. A városi főmérnök, Márföldy Aladár, valamint munkatársai, Takács József és Tiszttartó László éjszaka, titokban felmásztak a híd szerkezetére, és halálos veszélyben kiszerelték a gyutacsokat, mielőtt a robbantás megtörténhetett volna. A német katonák reggelre azt hitték, hogy technikai hiba történt - így a völgyhidat nem semmisítették meg. A történet évtizedekig csak szájhagyományban élt, de a szakirodalom és a helytörténeti kutatások később megerősítették: a híd valóban a város mérnökeinek bátorságán múlt.