A globális légierő középpontjában egyetlen vadászgép áll: a J-10C, amely állítólag a legfejlettebb európai harci gépeket is felülmúlta.
Május 6-ról 7-re virradóra egy jelentős légicsata zajlott India és Pakisztán között, amely a muszlim többségű ország számára kedvező kimenetelt hozott. Az interneten terjedő hírek szerint számos indiai vadászgép megsemmisült a konfliktus során, ami után a figyelem középpontjába a J-10C harci repülőgép került. De vajon mit is tud ez a gép, miért vált hirtelen ennyire népszerűvé, és milyen szerepet játszik a modern légiharcban? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat elemzésünk során.
Némileg váratlan fordulatot vett a két atomhatalom összecsapása 2025 májusának elején, amikor a J-10C típusú kínai vadászgépek, melyek eddig soha nem voltak éles bevetésen, legalább öt ellenséges gépet semmisítettek meg. A hírek szerint három francia gyártmányú Rafale, egy orosz Szu-30MKI és egy MiG-29-es is odaveszett. A világ szinte sokkolva reagált, ám Újdelhi határozottan cáfolta a veszteségeket. Ezt azonban ellentmondásba hozták a közösségi médiában terjedő képek, amelyek egyértelműen bizonyították a megsemmisült harci repülőgépek azonosítható alkatrészeit. A nyugati sajtóban is hatalmas felzúdulást keltett a történtek híre, és sorra érkeztek az elismerő nyilatkozatok, amelyek méltatták a J-10C technikai teljesítményét. Peking folyamatosan büszkén hangoztatta a győzelmet, míg India azt állította, hogy a szomszédos Pakisztánban is jelentős károkat okozott, bár ezekről a veszteségekről kevesebb bizonyíték látott napvilágot. Az egyik állítás szerint egy orosz gyártmányú Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer 314 kilométeres távolságból semmisítette meg a pakisztáni Saab Erieye-2000 légtérfigyelő gépét, de ehhez az állításhoz nem járultak hozzá meggyőző bizonyítékok.
A találatok tehát történelmi sikert jelentenek Kínának és a J-10C-nek is, sokan ugyanis éppen amiatt kételkedtek ezeknek a gépeknek a hatékonyságában, hogy éles helyzetben soha nem vetették be ezeket korábban.
A nyugati és orosz fegyverek képességeit az utóbbi évtizedekben a világ szinte minden táján láthattuk, míg a keleti nagyhatalom, Kína haditechnológiája sokkal rejtélyesebb maradt. Ez részben annak köszönhető, hogy Kína az elmúlt évtizedekben nem vett részt olyan katonai konfliktusokban, ahol haderejét élesben bevetették volna, és a fegyverexportja is jelentősen korlátozott. Ezzel szemben a versenytársak, mint például az Egyesült Államok, sokkal több tapasztalattal rendelkeznek, hiszen a világ különböző pontjaira szállítják harci gépeiket, és aktívan részt vesznek a konfliktusokban is. Bár jelenleg nem az amerikai gépek a téma középpontjában, a francia Rafale vadászgépekről is elmondható, hogy már harci övezetekben alkalmazták őket, igaz, légicsatákban nem igazán bizonyították be a tudásukat. Az orosz és szovjet gyártású repülőgépek viszont már Szíriában is megmutatták képességeiket, és az ukrajnai háború során is számos előnyüket és hátrányukat megfigyelhettük. Ezzel szemben a kínai J-10-esek eddig rejtve maradtak, bár Peking gyakran beveti őket a Tajvan körüli feszültségek során, ami arra utal, hogy egy esetleges nagyobb hadművelet során jelentős szerepet szánnának nekik. Az indiai-pakisztáni összecsapás azonban rámutatott arra, hogy a J-10-esek milyen potenciállal bírnak, és ennek fontosságát Siemon Wezeman, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) vezető kutatója is hangsúlyozta.
Mindegyik fegyvereket gyártó vagy vásárló állam kíváncsi arra, hogy a termék hogyan teljesít egy valós konfliktusban. A tesztek és gyakorlatok árulhatják el a legtöbbet a fegyverek képességeiről, de a végső próbatétel gyakran a harc
- emelte ki.
A SIPRI adatai alapján Pakisztán erőteljesen támaszkodik a kínai haditechnológiára, ami rámutat arra, hogy a már 1947 óta tartó, feszültségekkel teli kasmíri régió területi vitái új dimenziókat nyithatnak a katonai elemzők számára. Ez a helyzet lehetőséget teremtett arra, hogy végre fény derüljön a titkokra. Érdekes megjegyezni, hogy Pakisztán az egyetlen ország a világon, amely a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg Légierején (PLAAF) kívül használja ezt a konkrét haditechnikai típust. Az is figyelemre méltó, hogy 2024 elején már aktívan részt vettek éles bevetésen, amikor Iránnal szemben felléptek a beludzsisztáni szeparatisták miatt, ám a bevetés csupán egy gyors bombázásra korlátozódott.
Legyen szó a milicisták ellen indított akciókról vagy az indiai légierővel folytatott összecsapásokról, Kína mindkét esetben jelentős győzelmet aratott.
Ezek a pillanatok kulcsszerepet játszanak Peking számára, lehetőséget biztosítva arra, hogy alaposan felmérje a J-10C valódi potenciálját. Ráadásul a kínai szakemberek úgy végezhették el ezt az értékelést, hogy a nyugati fegyverekkel összehasonlítva tesztelhették a jármű képességeit, egy rendkívül összetett környezetben. Különösen kedvező volt a kínai hadiipari kutatók számára, hogy Pakisztán milyen mértékben támaszkodik az ország gyártású termékeire. Ennek következtében lehetőségük nyílt arra, hogy részletesen megfigyeljék az elektronikai hadviselést, a radarszolgáltatásokat és a rakétarendszereket is.
Fontos kiemelni, hogy egyetlen (ráadásul a legtöbb forrás szerint is minimum óvatosságra intő kimenetelű) légicsatából még túlzás lenne azt a következtetést levonni, hogy a J-10C lenne a világ legjobb gépe, amely ellen a nyugati típusok tehetetlenek. Vélhetően még sokáig fogják elemezni a különböző szereplők a május 6-ról 7-re virradóra történteket, viszont néhány megállapítás már született, amely némileg tompíthatja a világraszóló sikert:
A The War Zone (TWZ) elemzése rámutatott, hogy a modern légicsaták már nem csupán a vadászgépek teljesítményét tükrözik, hanem egy sokkal komplexebb rendszer részeként kell őket értelmezni. Fontos figyelembe venni a kiképzés színvonalát, a fegyverek alkalmazásának módját, az elektronikus hadviselés hatékonyságát, a taktikát, valamint a különböző fegyverrendszerek integrációját is. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a veszteségek elismerése mellett is érdemes kritikusan szemlélni a kijelentéseket, különösen figyelembe véve az indiai és pakisztáni fél által folytatott intenzív dezinformációs kampányokat. Justin Bronk, a brit Royal United Services Institute (RUSI) légierő és technológia részlegének vezető kutatója, több alternatív forgatókönyvet is megvizsgált. Megjegyzi, hogy Indiában úgy tűnik, felfedezték a PL-15-ös rakéták maradványait, de ez önmagában nem bizonyítja, hogy ezek felelősek a látható zuhanásokért. Bronk véleménye szerint...
Ezeket a problémákat akár az üzemanyaghiányból származó nehézségek, vagy a hibás manőverek következményeként is lehetett volna kiváltani.
Ennek alátámasztása mellett hangzik el az az érv, hogy a neten keringő képek tanúsága szerint a maradványok nem szóródtak szét nagy területen, eszerint nem valószínű, hogy találat érte volna a felvételen látható eszközöket.
A nemzetközi médiában egyre gyakrabban dicsérik a J-10C vadászgép teljesítményét, ám kevesebb figyelmet kap az a folyamat, ahogyan a kínai hadiipar ezt a típust kifejlesztette. Az 1980-as évek elején Peking elhatározta, hogy új generációs vadászgépet alkot, amely képes lenne leváltani a J-7-et, ami a szovjet MiG-21 kínai adaptációja. Az első koncepció bemutatásakor sokan észrevették, hogy a gép tervei meglepően hasonlítanak az izraeli Lavi fejlesztési projekt rajzaira. Bár a kapcsolatot máig nem sikerült egyértelműen igazolni, az a nézet továbbra is él, hogy a kínaiak lényegében az izraeli projektből merítettek. Érdekes módon a Lavi végül nem valósult meg, de az elemzők megjegyzik, hogy a J-10C esetében a kínai mérnökök számos innovatív megoldást dolgoztak ki, amelyek hozzájárultak a gép kiemelkedő teljesítményéhez.
a J-10-es masszívabb, mint amilyennek eredetileg a közel-keleti harci repülőgépet tervezték, így maximum átvettek abból részleteket a saját fejlesztésükhöz.
Egyes források szerint a pakisztáni légierő amerikai F-16-osaitól származó technológiai megoldásokat is figyelembe vettek a kínai fejlesztők. Az első prototípus 1991-re készült el, de Pekinget hosszú ideig hátráltatta, hogy a saját gyártású hajtóművek fejlesztése nem haladt megfelelő ütemben. Végül 1998-ban, hét év várakozást követően, az orosz AL-31FN turbólégcsavaros hajtóművet felhasználva emelkedett először a levegőbe a gép. Az ezt követő öt évben folytatott gyakorlatok során a kínai szakemberek úgy döntöttek, hogy a modern negyedik generációs vadászgépet hadrendbe állíthatják, ami 2004-ben meg is valósult. A kezdeti változatot folyamatosan fejlesztették, korszerűbb avionikát integráltak, átdolgozták a pilótafülkét, és jobb radarokkal szerelték fel. Ezen időszak alatt a haditengerészet számára készült kétüléses J-10ASH is született.
A TWZ kiemeli, hogy önmagában a J-10-es is egy kifejezetten fejlett vadászgép, mivel a fülke tartalmazza a széles látószögű head-up kijelzőt (HUD), két monokróm multifunkciós kijelzőt (MFD) és egy színes MFD-et. Eleinte a PL-11-es típusú rakétákkal szerelték fel őket, ezek rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéták. Ezeket idővel elkezdték felváltani a jobb képességekkel bíró PL-15-ösök, amelyek az aktív radarvezérlés miatt jóval nagyobb veszélyt jelentenek és távolabbi célpontok ellen is lehet használni azokat.
A J-10-es vadászgépek "A" verziójából összesen 270 példány készült, amelyet követett a kevésbé elterjedt "B" változat, ebből csupán 60 darabot gyártottak le. A soron következő modell a "C" lett, amelyet a szakértők különösen kiemelnek modern aktív elektronikus pásztázó antennás (AESA) radarral. Ez a radar jelentős mértékben javítja a gép bemérési képességeit, lehetővé téve a kiterjesztett észlelési és követési távolságot, valamint a célok pontosabb megkülönböztetését és azonosítását. Ezen kívül képes észlelni az alacsonyan repülő célpontokat, mint például cirkálórakéták és drónok, ami a pilóta terhelését is jelentősen csökkenti. Bronk megjegyzi, hogy Pakisztán valószínűleg nem kapott olyan fejlett radarral felszerelt J-10C-t, mint amilyennel Kína rendelkezik. A 2010-es évek végére sikerült megoldani a saját fejlesztésű hajtóművek problémáját is, így a gépeket a WS-10-es motorokkal látták el, akárcsak a légierő többi típust, ami a hatékonyság növekedését jelzi.
Még vannak megválaszolatlan kérdések bőven, de Peking potenciális fegyvervásárló partnerei száma hirtelen megugrott a fényes győzelem után.
A kínai haditechnika eddig nem éppen a megbízhatóságáról volt híres, sokan úgy vélték, hogy "olcsó húsnak híg a leve". Ez azt jelenti, hogy bár a kínai ajánlatok versenyképes árakkal csábítják a vásárlókat, a folyamatos szervizigény és a visszatérő problémák miatt a hadseregek igazából nem járnak jól az olcsó beszerzésekkel. Azonban a J-10C sikerének köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg, és találgatások kezdődtek arról, hogy mely országok következhetnek Pakisztán után a gépek vásárlásában. Egyik potenciális vevő Egyiptom, ahol 100 harci repülőgép beszerzését tervezik, és itt a dél-koreai FA-50-essel versenyeznek. Kolumbia is szóba jöhet, mivel Bogotá komolyan fontolóra vette, hogy a kínai harci gépeket válassza az eredetileg tervezett Gripenek helyett. Jelenleg azonban Peking inkább próbálja erőltetni a szerződéseket, mintsem hogy valós szándékokkal lépne fel. Kolumbia geopolitikai helyzete érzékeny, hiszen rendkívül közel van az Egyesült Államokhoz, és nehezen elképzelhető, hogy az amerikai kormány, különösen Donald Trump vezetésével, tétlenül nézze, ahogy a legnagyobb riválisuk harci gépei megjelennek a térségben. Jelenleg bár van némi feszültség Washington és Bogotá között, a kolumbiai kormány valószínűleg nem akarja kockáztatni, hogy a Fehér Ház haragjával találja szemben magát. Érdekes módon a J-10-es kistestvéreként ismert JF-17-est már több ország is beszerezte, például Azerbajdzsán, Nigéria és Mianmar. A jövőben ezek az államok is gondolkodhatnak a nagyobb és erősebb, de már bizonyított típusról.
Kétségtelen, hogy Kína a legnagyobb nyertese ennek a helyzetnek, hiszen a légierővel foglalkozó szaklapok szinte roskadoznak a J-10C vadászgép és a PL-15 rakéta dicséretétől. Ez a fejlődés végre lehetőséget ad Pekingnek arra, hogy elérje a régóta áhított áttörést. Célja, hogy ne csupán a költséghatékony, de alacsonyabb minőségű fegyverek szállítójaként jelenjen meg a nemzetközi fegyverkereskedelem színterén, hanem olyan gyártóként, amely képes felvenni a versenyt a nyugati technológiákkal is.
És ha már ezen a témánál tartunk, érdemes megemlíteni a legnagyobb veszteseket is:
India kétségtelenül a legnagyobb veszteséget szenvedte el, különösen a presztízs szempontjából, azonban a látott események következményei Tajvanra nézve is rendkívül súlyosak voltak.
A sziget helyzete a kínai nacionalisták 1949-es polgárháborús veresége óta "kvázi függetlenként" alakult, amit Peking határozottan elutasít. Az utóbbi években egyre aggasztóbbá vált a helyzet, mivel Hszi Csin-ping kínai elnök potenciálisan kész lehet nagyszabású katonai műveletek indítására a Dél-kínai-tengeren. Korábban reménykedhettünk abban, hogy a kínai fejlesztésű vadászgépek nem fogják elérni azokat a szintet, amelyet a keleti nagyhatalom vár tőlük. Az indiai tapasztalat azonban világosan mutatja, hogy Tajpejnek még a viszonylag elmaradott J-10-es modellek ellen is komoly aggodalmai lehetnek, és a helyzetet tovább bonyolítja az ötödik generációs, lopakodó J-20-as vadászgép fenyegetése. Ezt a helyi elemzők is felismerték; Szu Hsziao-Huang, a tajvani védelmi minisztériumhoz kötődő Nemzetvédelmi és Biztonsági Kutatóintézet munkatársa így fogalmazott:
Lehetséges, hogy újra kell értékelnünk a Kínai Népi Hadsereg (PLA) légi harci képességeit, amelyek megközelíthetik, vagy akár meg is haladhatják az amerikai légierő kelet-ázsiai telepítéseinek szintjét
„Tedd a saját stílusod szerint egyedivé!” - javasolta.
Természetesen a kínai állami kommunikációs gépezet azonnal aktiválta magát, és hamarosan sorra érkeztek a győzelmi hírek és a fenyegető üzenetek. Hu Hszicsin, a kormányhoz köthető Global Times vezércikkírója egyenesen azt nyilatkozta, hogy "Tajvannak jobban meg kellene ijednie". E közben az állami CCTV már műsorra tűzte a "legendás" J-10-esekről készült dokumentumfilmet, amelynek célja, hogy "inspirálja a fiatalokat".
valószínű, hogy a közelmúlt eseményei új kihívásokat támasztanak a számára is. A J-10C-k teljesítménye és a helyzet dinamikája arra ösztönözheti Washingtont, hogy felülvizsgálja saját stratégiáit és fejlesztéseit, hiszen a globális haditechnológiai verseny folyamatosan élesedik. Az Egyesült Államok hadserege számára kulcsfontosságú, hogy reagáljon a kínai fejlődésre, és biztosítsa a technológiai fölényt a jövőbeli konfliktusokban. Mindezek fényében a légierők közötti esetleges együttműködés és információcsere elengedhetetlen lehet, hogy a riválisok lépéseit előre láthassák, és saját stratégiáikat ennek megfelelően alakíthassák. Az események alakulása tehát nemcsak a regionális egyensúlyt formálhatja, hanem a globális hatalmi viszonyokat is átértelmezheti.
Peking nem csupán a J-10C típusú harci repülőgépekkel büszkélkedhet, hanem erősebb, fejlettebb gépekkel is, amelyek komoly kihívást jelenthetnek az amerikai légi dominanciára az indo-csendes-óceáni régióban. Ezek az eszközök új dimenziót adhatnak a térség katonai egyensúlyának, és figyelmeztető jelet küldenek a globális légihatalmaknak.
