Boróka: gyönyörűen fejlődik a homokos talajon is - Díszfák és cserjék - Díszkert varázsa

Észak-Amerika és Európa számos területén széles körben elterjedt növényfajta, a boróka. A juniperus nemzetségnek csupán ez az egyetlen képviselője található meg természetes környezetében hazánkban. A hegyvidéki területeken kívül jelentősebb ősborókás erdők találhatók például a Kiskunságban és Barcs környékén, ahol ezen különleges növények szebbnél szebb példányai élnek.

Ez a növény egy 1-4 méter magasra növő örökzöld fácska vagy cserje, melynek gyökérzete mélyre hatol és sűrű elágazásokkal bír, így rendkívül jól képes átszőni a termőrétegeket. A fiatal hajtások kezdetben zöld színűek, idővel azonban barna árnyalatot öltöttek, és szívós szerkezetüknek köszönhetően ellenállnak a kedvezőtlen körülményeknek. Levelei háromsával, szórtan helyezkednek el, keskeny háromszög formájuk merev és szúrós hegyben végződik. Méretük 1-2 cm között változik, színük pedig lehet szürkés vagy élénkzöld, attól függően, hogy milyen környezetben fejlődnek.

A tavaszi virágzás után a gyümölcsök érésére általában a második vagy harmadik évig kell várni. Az idősebb növényeken változatos érettségi állapotú termések találhatók: megfigyelhetjük az egyéves, apró zöld bogyókat, a kétéves kékes árnyalatúakat, valamint a hároméves, kékesfekete, hamvas gyümölcsöket is, amelyek átmérője akár 1 centimétert is elérhet.

Kiválóan alkalmazkodik a szélsőséges éghajlati viszonyokhoz, legyen szó forró nyári napokról vagy fagyos téli estékről. Hazánk bármely pontján bátran ültethető. Azonban a hirtelen hőmérsékletváltozások következtében az idősebb ágakon hosszanti repedések alakulhatnak ki, ami a növekedését nem befolyásolja hátrányosan. A téli hónapokban a hó súlya okozhat némi gondot, különösen az oszlopos formáknál, hiszen ezek esetében esztétikailag is zavaró lehet.

Közepes növekedésű, sűrűn ültetett borókák esetében a levelek a lenti részeken gyakran lehullanak, de amint újra fényhez jutnak, képesek újra levélzetet növeszteni a kopaszodó területeken. A ferde ágú borókák a szárazság miatt szenvednek, míg a szélesen elterülő fajták az erős napsütéstől károsodnak, gyakran napégési foltokkal tarkítva őket, különösen a sárga lombú példányoknál. Ezzel szemben a sötétzöld, kúszó borókák szinte bárminemű éghajlati kihívást képesek elviselni.

Erdőink nedvesebb, csapadékosabb részein éppúgy fellelhető, mint a száraz alföldi homokvidékeken. A jól gazdálkodó vízterületeken a lombok gyönyörű, fényes, kékeszöld árnyalatban pompáznak. Még a tartós vízhiány sem jelent olyan nagy problémát, mint a folyamatos fényhiány, amely komolyabb kihívások elé állítja a növényzetet.

A savanyú erdei talaj, a meszes és sekély termőréteg, valamint a laza homokos és a kötött agyagos talajok mind képesek jól alkalmazkodni e növényhez. Tápanyagigénye mérsékelt, így kiváló minőségű kertekben különösebb trágyázás nélkül is bátran ültethetjük. Az átlagos tápanyag-utánpótlás elegendő számára, nem igényel különösebb extra ellátást. Azonban, ha erősen agyagos területen ültetünk, érdemes a talajt szerves trágyával, komposzttal vagy tőzeggel előkészíteni, hogy lazább szerkezetet kapjunk.

Faiskolákban szaporítják. Árudákban, már többéves, konténeres növények is találhatóak. Magvetéssel is szaporítható, kb. 3 éves nevelés után lehet kiültetni. Praktikus a kertben térelválasztónak. Ilyenkor 1-1,5 m-es sortávolságot és legalább 60-80 cm-es tőtávolságot válasszunk az ültetéshez..

A konténeres növények telepítése a legegyszerűbb módszer, így a hagyományos faültetés során egy 50-60 cm-es széles és mély gödröt készítünk, amelyet a kiásás előtt egy kis trágyával is gazdagítunk. Az ültetés évében érdemes néhány alkalommal megöntözni a növényt, de ha ez elmarad, nem jelent komoly problémát a fejlődésében. Általában nincs különösebb ápolási igénye, de az oszlop alakú fajtákat időnként érdemes összekötni, mivel a erős szél vagy a téli havazás könnyen meggörbítheti őket. A fiatal fáknál a karózás is ajánlott, hogy biztosítsuk stabilitásukat. A havasi területeken honos törpe változatok évente csupán 3-5 cm-t nőnek, míg a normál növekedésű fajták kevésbé igényesek, és dugványozással is egyszerűen szaporíthatók. Néhány fajtájuk jól bírja a szárazságot, így könnyen alkalmazkodnak a nehezebb körülményekhez. A színes fajták, mint például az ezüstkékek, különösen szép színt mutatnak a savanyú pH-jú talajokon. Vásárláskor érdemes nőivarú példányt választani, hogy a bogyókat is élvezhessük, hiszen azok hasznosíthatók a kertben vagy akár a konyhában is.

Október és november idején érdemes különös figyelmet fordítani a fák terméseire. Ekkor célszerű a fákat körbevenni papírral vagy fóliával, majd finom ütögetéssel leválasztani a gyümölcsöket. A leszedett terméseket kiterítve, egy száraz és jól szellőző helyen kell megszárítani. A szárítási folyamat akár másfél hónapot is igénybe vehet, ezért fontos, hogy időnként mozgassuk a bogyókat, hogy egyenletesen száradjanak. Ha sikerült elérni a kívánt állagot, tároljuk őket jól záródó edényben, hogy ne szívják vissza a nedvességet.

Az érett toboztermések illóolaj-tartalma 0,5-2%, egyes esetekben a 4%-ot is eléri. Az illóolajban főleg monoterpén szénhidrogének (alfa-, béta-pinén, kámfén stb.) vannak, de terpineol és borneol is kimutatható belőle. Kóstolással is meggyőződhetünk arról, hogy jelentős (30% körüli) az invertcukor-tartalma. A flavonglükozidok mellett előfordul még benne katechin cserzőanyag, mintegy 10% gyanta és a friss bogyókban C-vitamin, amelynek nagy része a szárítás alatt lebomlik.

A népi gyógyászat hagyományai szerint a vizelethajtó és emésztést támogató tulajdonságait már évszázadok óta alkalmazzák, különféle vese- és epeműködési problémák kezelésére. Az illóolajának kiváló görcsoldó és szélhajtó hatása van, emellett izzasztó és nyálkaoldó szerepe is figyelemre méltó.

Tél végi, tavaszi influenzás időszakban a hurutos megbetegedések kezelésében is használatos, sőt az asztmára inhalálószerként használják. Külsőleg bedörzsölve enyhíti a reumás panaszokat. A kozmetikai és illatszeripar is nagy mennyiséget használ belőle. Fájából készítik a gyógyászatban ma már ritkábban használt borókakátrányt.

Egyes fajai külföldön igen népszerűek, így Afrikában a "ceruzacédrus" néven ismert J. Fontos bútor- és ceruzaalapanyag. Amerikában a vöröscédrus (J. virginiana) igen fontos alapanyaga a ceruzagyártásnak.