Európában drámai átalakulások bontakoznak ki, amelyek hatásait mindannyian érezni fogjuk.

Az intenzív mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakította a tájat. A nagyüzemi monokultúrás gazdálkodás és a folyamatos műtrágya- és növényvédőszer-használat ökológiai krízist hozott magával, melynek része az is, hogy a madarak 60 százaléka eltűnt a nyugat-európai mezőgazdasági területekről. Hogy hogy jutottunk idáig és lehet-e még valódi változást elérni, arról kérdeztük az Alapvetés podcast mai vendégét, Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét.

Az elmúlt évtizedek mezőgazdasági gyakorlatainak intenzív elterjedése alapvetően átalakította a tájhasználatot, ami súlyos következményekkel járt: jelentős élőhelyek tűntek el, a biológiai sokféleség drámai mértékben csökkent, és számos faj került veszélybe, sőt, sokan ki is haltak. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az Agrárszektor Alapvetés podcastjában kiemelte, hogy a múltban a magyar tájat változatos mezők, buja bokrosok és kisebb erdőfoltok díszítették, ahol akár ezerféle növény-, állat- és gombafaj is megtalálható volt egy-egy ilyen élőhelyen.

Ezzel ellentétben a modern, nagyméretű monokultúrás mezőgazdasági rendszerek sokkal szegényebb biodiverzitásnak biztosítanak otthont.

Amikor az ember belefog a táj művelésébe, és egyetlen kultúrnövénnyel borítja be a földet, a monokultúrás, nagyméretű mezőgazdasági módszereket alkalmazva, akkor a varázslatos rét, amely egykor ezerféle élőlényt rejtett magában, fokozatosan eltűnik. Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat, végül csupán két faj marad: a termesztett gabona és annak kártevője. Az aratás idején pedig egy harmadik szereplő is felbukkan: az ember, aki mindezt irányítja és felügyeli.

Orbán Zoltán világosan rávilágított a helyzet komolyságára. Kiemelte, hogy ez a folyamat legelőször és leginkább a gazdálkodókat érinti, mivel...

a területről azok a ragadozó madárfajok is eltűntek, amelyek egyébként éves szinten milliószám pusztítanák el a mezei pocok állományát.

A szakember a beszélgetésben arra is felhívta a figyelmet, hogy a legújabb állásfoglalások szerint a megművelt területek legalább 30 százalékát azonnal vissza kellene adni a természetnek ahhoz, hogy esélyünk legyen a folyamatok visszafordítására. Ehhez azonban nem elég, ha egy-egy gazdálkodó felismeri a háttérben húzódó okokat és valamelyest változtat - a megoldás a szakértő szerint sokkal inkább egy globális döntési szuperhálózaton múlik.

De vajon milyen kapcsolat fűzi össze mindezeket a területalapú támogatásokkal? Miért tekintenek sok gazdálkodó a seregélyekre és a gyurgyalagokra mint közellenségekre? És hogyan fogunk a jövőben 8,5 milliárd embert táplálni, amikor ennyire jelentős átalakításokra lenne szükség az élelmiszertermelési folyamatokban? Az Alapvetés podcast legújabb epizódjában ezek a kérdések is terítékre kerülnek.