A Netflix legújabb sorozata egy életre eltántoríthat a túrázástól, és a magyar közönség is felfedezte már a varázsát!
A Netflix legújabb sorozata, a Vad természet, lélegzetelállítóan gyönyörű tájakon játszódik, egy lenyűgöző nemzeti park szívében. Az epizódok látványvilága valóban lenyűgöző, de ha nem vagy adrenalinfüggő, lehet, hogy nem fogsz kedvet kapni a túrázáshoz. Ez az izgalmas thriller a legjobb pillanataiban emlékeztet arra, hogy a természet nem csupán gyönyörű, hanem rendkívül kiszámíthatatlan és veszélyes is. És ami a legmeglepőbb: a legnagyobb veszélyt gyakran nem a vadon, hanem maga az ember jelenti.
Egy igazán lenyűgöző sorozat már a nyitójelenetével magával ragadja a nézőt, és a "Vad természet" kezdőképei tökéletesen megvalósítják ezt a célt. A kamera egy lenyűgöző panorámát mutat be a Yosemite Nemzeti Park impozáns, meredek sziklafalain, ahol két bátor hegymászó küzd a csúcs eléréséért. A kihívás már önmagában is izgalmas, de amikor az egyik mászó megcsúszik, a helyzet drámai fordulatot vesz: csak a szilárd kötélbiztosítás és a másik hegymászó gyors reflexei mentik meg őket a veszélytől. A feszültség azonnal érezhető, és már az első pillanatokban belénk vési a sorozat izgalmas hangulatát.
A tériszonyos nézők adrenalinszintje valószínűleg már ekkor az egekbe szökik, pedig ez még csak a kezdet. Pár pillanattal később, a semmiből, váratlanul zuhan le a hegymászók kötelei közé egy nő, aki odafentről érkezik, és ezzel kis híján magával rántja a két férfit is. Az érkezése igazi sokk, és a hat részből álló miniszéria egyértelmű sokkterápiát biztosít a nézőknek. Az élmény annyira intenzív, hogy még ha a sorozat később nem is tudja megismételni ezt a bravúrt, te akkor is végig akarod nézni az összes részt.
Szóval a Vad természet kiindulópontját egy azonosítatlan, halott fiatal lány jelenti, akiről egy darabig azt sem lehet tudni, hogy leesett vagy leugrott, öngyilkos lett, meggyilkolták, netán valamilyen baleset áldozata volt. A halott fiatal lány egyébként elég sok krimi/thriller kiindulópontja, ahogy az is ismerős lehet, hogy az ügyben pont egy mogorva vén medve (a Trójával népszerűvé vált Eric Bana-nak jól áll a korosodás) nyomoz együtt egy újonc, ezért még kicsit naiv társával.
A két showrunner, Mark L. Smith és Elle Smith munkája alapvetően a klisék köré épül, így a Vad természet mintha egy forgatókönyvíró-iskola lelkes, de még tapasztalatlan diákjainak alkotása lenne. Olyan, mintha a fiatal írók próbálnák bizonyítani a tanáraiknak, hogy már birtokukban van a szükséges tudás ahhoz, hogy a megszokott elemekből egy működőképes történetet varázsoljanak. Ez nem jelenti azt, hogy a Vad természet ne lenne élvezhető, csupán azt, hogy a kreatív megoldások helyett inkább a bevált sémákra támaszkodik.
Egyedülálló érdeme a sorozatnak, hogy a hangulata rendkívül vonzó, és az elsőrangú színészek tehetsége révén a sablonos karakterek is életre kelnek. Annak ellenére, hogy a történet kiszámítható fordulatokat hoz, mégsem tudom megállni, hogy ne folytassam a nézését.
A Vad természet legerősebb fegyvere kétségtelenül a környezet, amiben játszódik. Mindig öröm látni, ha egy stáb kimerészkedik a stúdiók biztonságos belsejéből, és valódi, autentikus környezetben forgat. Ráadásul az amerikai nemzeti parkok ritkán adnak hátteret a filmekhez, inkább csak jelenetek erejéig látjuk őket, nem pedig órákon át gyönyörködhetünk bennük, és tölthetünk el sok időt az ott élőkkel és dolgozókkal.
Az égig érő fák, a monumentális sziklafalak, a sötét, régi bányaalagutak, a tágas és napfényben fürdő mezők, valamint a festői tópartok mind-mind lenyűgöző hátteret biztosítanak a sorozathoz. Ha éppen egy nyári betondzsungelben tartózkodunk, akkor ez a környezet már önmagában elegendő ahhoz, hogy a Netflix képernyője elé vonzzon minket. A sorozat nem idealizálja a természetet, sőt, a címe is egyértelműen utal arra, hogy nem a romantikus oldalt mutatja be. Valóban rávilágít arra, hogy a természet szépségei mellett mennyire veszélyes hely is lehet a vadon. Egyes jelenetek – például amikor a tapasztalatlan parkőr lába alól váratlanul eltűnik a talaj – szinte kiáltanak, hogy megfontoljuk, valóban érdemes-e egyedül barangolni a természetben.
A fiatalabb generációk valószínűleg nem emlékeznek rá, de régebben a Cápa című film hatására jelentősen csökkent a tengerparti fürdőzők száma. A film olyan erőteljesen ábrázolta a tenger mélységeit, hogy sokan elkezdtek félni az úszástól a nyílt vízben. Talán tévedek, de nem lenne meglepő, ha a Vad természet nem a Fehér Lótuszhoz hasonló turistaközpontként vonzaná az embereket, hanem éppen ellenkezőleg, elriasztaná őket a sűrű erdő mélyén való pihenéstől.
A sorozat nem csupán a természet vad szépségét, hanem annak rejtett veszélyeit is felfedi, azonban talán még inkább aggasztóan tükrözi az ott élő emberek viselkedését. A civilizációtól való eltávolodás sokak számára csábító lehetőségeket teremt a bűnözés útján, és rávilágít arra, hogy a társadalmi normák hiánya milyen könnyen sodorhatja az egyéneket a sötét oldalra.
A sorozat igazi varázsa abban rejlik, hogy képes a nézők lelkébe csempészni az attól való félelmet.
A Vad természet távolról sem hibátlan darab. A fent már említett gyakran tankönyvszerű forgatókönyvírói megoldások mellett a tempója sincs mindig rendben, és a kelleténél talán többször foglalkozik a szereplői tragikus múltjával, amiket (Bana esetében egy elvesztett gyermek, a társa esetében pedig egy erőszakos férj) szintén mintha egy forgatókönyvírói laborból emeltek volna át.
Bár a hat epizód remekül felépített, néha úgy éreztem, hogy akár öt is bőven elegendő lett volna. Különösen, mert a két fő rejtély közül az egyik már nagyon korán kiszúrható, mégis hosszú ideig húzzák az eseményeket, mielőtt elérnénk a megoldáshoz. Ráadásul a sorozat lezárása is túllép a szükséges kereteken, és az utolsó epizód néhány pillanatában sajnos a giccs is megjelenik, mint egy nem kívánt vendég.
Mindezek ellenére a Vad természet szinte óraszerű precizitással adagolja a feszültséget és a drámát. Az alkotói pedig nem veszik félvállról a feladatot, így nézőként folyamatosan ébren tartják a figyelmünket. Néha előfordul, hogy megbicsaklik, vagy hibázik, de sosem annyira, hogy elveszítsük az érdeklődésünket. A képeiben való gyönyörködés valóban felejthetetlen élményt nyújt, bár nem tervezem, hogy a közeljövőben túrabakancsot vásároljak.
