Klösz György születésének 180. évfordulója alkalmából egy felbecsülhetetlen értékű örökséget kaptunk, amelyet mindannyiunknak meg kell őriznünk és méltón ápolnunk. Az ő művészete és látásmódja nem csupán a múlt kincse, hanem inspiráció a jövő számára is.
Márai Sándor „Föld, föld!” című életrajzi művében úttörő módon vezette be a krúdyzmus fogalmát. Az író 1945 tavaszán szembesült azzal a valósággal, hogy a háború által megviselt budapesti lakosok, miközben a tabáni bombatölcsérek között bolyongtak, a Krisztinaváros és Óbuda műintézeteiből szovjet katonák által kifosztott borok nyomait kutatták. E közben, zsebeikben Krúdy köteteivel próbálták megragadni a múlt szellemiségét, hogy legalább szellemileg visszatérhessenek egy korábbi, kiegyensúlyozottabb állapothoz. A krúdyzmus iránti érdeklődés, amely nem kis mértékben Huszárik Zoltán Szindbád-filmjének hatására erősödött, a hetvenes évek szürke és monoton Magyarországán újraéledt, miközben egy megkerülhetetlen fotóalbum is megjelent, gazdagítva a korabeli kultúra diskurzusát.
Ez a kötet az 1979-es megjelenése óta számos utánnyomást megélt Budapest anno című mű, amely Klösz György munkásságának első, mára már nem egyedüli, reprezentatív vizuális monográfiájaként ismert. A fotográfus több ezer darabból álló fényképhagyatéka nemcsak felbecsülhetetlen forrásértékkel bír, hanem az egyik legfontosabb hivatkozási alapjává vált a dualizmus korának Magyarországáról, különösen Budapest világvárossá válásának vizuális emlékanyagának. Klösz oeuvre ezzel Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Bródy Sándor és Molnár Ferenc művei mellett méltó helyet kapott a korszakra fókuszáló emlékezet tágabb kontextusában.
Johann Justus Georg Kloeß 1844-ben evangélikus polgárcsalád sarjaként született Darmstadtban, és amit biztosan tudunk asszimilációjának sebességéről, hogy a magyar főváros 1873-as egyesítését követő évben, élete harmincadik évében, mint pesti portréfotográfus, már hivatalosan is a Klösz György nevet használta. Tanulságos a két időpont között eltelt évek rövid vizsgálata, ami arra világít rá, hogy nem volt egyedülálló a nyugatról érkezők - mérnökök, művészek, iparosok és kereskedők - jelentős számú bevándorlása a kiegyezés körüli évekre, valamint az azt követő évtizedek Magyarországára.
Klösz gyógyszerészeti és vegyészeti tanulmányokat folyatatott a Darmstadthoz közeli Lorsch-ban, így kémiai ismereteinek is köszönhető, hogy 1865-ben Bécsbe költözve hamar elkötelezte magát az akkor még sok vegyszert használó fotográfia mellett, ahol a császárváros egyik keresett portréfotográfusának segédjeként kezdett dolgozni. Hogy a közelgő osztrák-magyar kiegyezés szele, vele az üzleti szándékok, esetleg a szerelem volt a fundamentális oka a Magyarországra költözésnek, ma már nem tudjuk pontosan rekonstruálni, azonban a karrier következő, élete végéig kitartó állomása már Pesthez kötötte az ifjú fotográfust. Két, ugyancsak darmstadti kollégájával fényírdát alapított a városban, majd nem sokkal később házasságra lépett Zeller Karolinával. A magyar polgárlánnyal kötött frigyből 1874-ben született Pál fiuk, aki évtizedekkel később, a századfordulót követő években átvette édesapja akkor már körülbelül negyven főt foglalkoztató, igen jövedelmező vállalkozását. A Klösz György és Fia Térképészeti Műintézet ekkor már negyedik budapesti otthonában, a Városligeti fasorban máig megtalálható impozáns épületben működött - itt nyílik meg a közeljövőben a Szépművészeti Múzeumba olvadó Magyar Fotográfiai Múzeum, Nemzet Fotóművészeti Múzeum néven.
Klösz György életútja és karrierje az Osztrák-Magyar Monarchia fotográfusai között szinte páratlan események sorozataként értékelhető, de nem csupán regionális szinten, hanem a nemzetközi fotóművészet kontextusában is figyelemre méltó. Kiváló üzleti érzékével Klösz nem csupán a piacon tudott érvényesülni, hanem innovatív látásmódja révén is, amely lehetővé tette számára a fényképezés gyorsan változó technikai vívmányainak kihasználását. E fejlődés nyomai világosan megfigyelhetők képeinek esztétikai átalakulásában, amelyeket akkoriban úttörőnek számító témák, különösen a városi tájak és életterek bemutatása jellemzett. Ezek a választások mélyíti el a művész egyediségét és a korabeli fotográfia új irányainak kijelölésében játszott szerepét.
Az 1870-es években Klösz István, a híres fényképész, kilépett a portréműtermének biztonságos falai közül, hogy egy átalakított ekhós szekérrel fedezze fel a városegyesítést követően dinamikusan fejlődő Budapest utcáit. A lóvontatású laboratóriumot az akkoriban elterjedt nedves kollódiumos fényképezési eljárás tette szükségessé, mivel a felvételi folyamat minden lépését – az érzékenyítéstől az expozícióig, majd a laborálásig – a helyszínen kellett megvalósítani. Klösz különösen kedvelte a nagyobb üveglemezek használatát, ami hozzájárult ahhoz, hogy képeinek részletgazdagsága lélegzetelállító legyen. Felvételein megragadta a mindennapi élet apró mozzanatait: a cigarettára gyújtó férfiak kimért mozdulataitól kezdve a délidőben pihenő kubikosok étkezéséig sokféle történetet mesélnek el. Emellett elgondolkodhatunk azon is, hogy a képeken feltűnő cselédlány, elegáns dáma vagy a fess egyenruhában siető postás hová tartott éppen abban a pillanatban, amikor Klösz megörökítette őket.
A technika fejlődésével a szellemalakok és a fotográfus kamerája előtt staffázsként pózoló statikus alakok eltűntek a fényképekről. A száraz eljárás 1880-as évekbeli megjelenésével a nagyobb érzékenység rövidebb záridőt biztosított, ami a Klösz-fotográfiákon is lehetővé tette a tizedmásodpercnyi pillanat megragadását, vele a város hétköznapi lüktetésének még magától értetődőbb megörökítését. A sokak számára nem feltétlenül szembetűnő változás nem pusztán technikai szempontból érdekes, de Klösz fotográfiái esztétikai és szemantikai értelemben ugyancsak változáson mentek keresztül. Mindeközben a tisztán dokumentarista szándékok, s a hozzá továbbra is következetesen megválasztott, nagyobb rálátást biztosító felső kameraállások védjegyei maradtak a fotográfusnak.
Kibontakozó városfotográfusi tevékenységének köszönhetően Klösz témái folyamatosan bővültek, amihez kifogyhatatlan ihletforrást adott Budapest urbanisztikai és építészeti átalakulása. Emellett arra is volt javaslata a fotográfusnak a Fővárosi Közmunkák Tanácsa számára, hogy a városrendezés következtében eltűnő barokk és klasszicista Pest emléke legalább a fotográfiákon maradjon meg az utókor számára. Ezért főként Klösznek köszönhető, hogy a 19. századi metszetek és akvarellek mellett hiteles fényképforrások is rendelkezésre állnak a régi Pest zegzugos középkori utcaszerkezetéről, köztük olyan meghatározó helyszínekről, mint a régi Városháza és annak piactere, vagy az akkor még részben a periférián található Újépület a mai Szabadság tér helyén. De ugyancsak izgalmas a Schulek-féle átépítés előtt álló Mátyás-templom mainál jóval szerényebb, ám minden bizonnyal autentikusabb architektúráját tanulmányozni a Budai Várban.
Klösz, a folyamatosan fejlődő fotográfiai és később nyomdai sokszorosításra specializálódott műintézete, jelentős szerepet vállalt a fontosabb magyarországi események dokumentálásában. Már a vállalkozása kezdeti éveiben is aktívan részt vett a budapesti és miskolci árvizek megörökítésében, de talán az 1879-es szegedi árvíz képei emelkednek ki a legdrámaibb módon. E képek nem csupán dokumentálnak, hanem tudatos művészi szándékokkal is bírnak, kifejezve a kor hangulatát és a nemzeti gyászt. Kossuth Lajos 1894-es budapesti temetése szintén figyelemreméltó pillanat volt, amelyet Klösz fényképészei a város számos pontján rögzítettek, így dokumentálva a közvélemény érzéseit. Ezen kívül a különböző országos kiállítások anyagai is mérföldkőnek számítanak, hiszen felbecsülhetetlen értékű képekkel gazdagítják a történelmet. Különösen az 1896-os millenniumi ünnepségek felvételei emelkednek ki, amelyek a kor társadalmi életének széles spektrumát tükrözik. Klösz nem csupán a hivalkodó eseményekre fókuszált; a felvételein Ferenc József látogatása és a pavilonok előtt büszkén pózoló közönség mellett Ős-Budavár gazdag életképei, valamint a kiállításra érkezők szerény szállásai is megjelennek, ezáltal hiteles képet festve a korabeli Magyarország sokszínűségéről.
Nem maradhat ki a Klösz-életmű említéséből a Magyar kastélyok című album sem, amelyet az 1900-as párizsi világkiállításra időzítve készített el a fotográfus. Klösz a történelmi Magyarország területét bejárva mintegy száz kastélyról, valamint a hozzájuk tartozó parkokról készített anyaga gyakorlatilag egyedüliként mutatja be a korszak - sokszor meglehetősen provinciálisnak ható - főúri életmódját, autentikus miliőjét. Annak tudatában különösen értékes Klösz kastélytipológiája, hogy legkésőbb 1945 tavaszára örökre elsüllyedt ez a világ Magyarországon.
Klösz György 1913-ban hunyt el választott hazájában, Budapesten, mely székesfővárosként őrzi emlékét. Nyughelye a Fiumei úti sírkertben található, ahol több neves portréalany is pihen. Cégét, amely jelentős szerepet játszott a nyomdaipar fejlődésében, fia vitte tovább egészen az 1948-as államosításig. Ezt követően a vállalat archívumában őrzött fotográfiai örökség számos magyar közgyűjteménybe került. Tőry Klára fotótörténész szerint Klösz és cége körülbelül 60 ezer felvételt készített tevékenysége során, melyből körülbelül 400 üvegnegatív és 4000 kópia van dokumentálva. E példányok zöme a Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Történeti Múzeumban, a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban található. 2015-ben a Fortepanon szabad felhasználásúvá tett körülbelül 1500 Klösz-felvétel a Budapest Főváros Levéltára jóvoltából vált a nagyközönség számára hozzáférhetővé.
Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai partnerségének keretében jön létre. Az eredeti írás elérhető itt: https://hetifortepan.capacenter.hu/klosz-gyorgy-180.
