Amennyiben azt hirdetjük, hogy gyerekszerető nemzet vagyunk, eljött az idő, hogy konkrét lépéseket tegyünk, hiszen nem lenne elfogadható, hogy minden hetedik gyermek mentális egészsége veszélyben legyen.

Azonnali szükség van arra, hogy bevezessük a képernyőidő szabályozását és egy megfelelő keretrendszert alakítsunk ki. Fontos, hogy az iskolák végre túllépjenek azon a gondolkodásmódon, amely az eredmények és számok alapján értékeli a gyerekeket. A gyerekek sokkal többet jelentenek, mint csupán statisztikai adatok!

A fiatalok mentális egészsége kritikus állapotban van, és ezt a problémát a szakértők egy nagyszabású konferencián vitatták meg, amelyet az UNICEF Magyarország szervezett a Magyar Tudományos Akadémia impozáns falai között. A helyszín választása önmagában is hangsúlyozza, hogy a gyermekek lelki jóléte nem csupán egy mellékes téma, hanem egy alapvető társadalmi kihívás, amely megoldásához széleskörű együttműködésre van szükség.

A nyitóelőadást Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója azzal indította, hogy a fiatalok mentális állapota egyre romlik, és ezt a jelenséget egyre többen észlelik. Nem meglepő, hogy a rendezvényre számos szakember, szociális munkás, pedagógus és érdeklődő gyűlt össze. Mészáros Antónia hangsúlyozta, hogy a mentális egészség nem csupán egy privilégium, hanem alapvető emberi jog, amely minden gyermek számára ugyanolyan fontos, mint a hozzáférés az oktatáshoz, az egészségügyi szolgáltatásokhoz vagy a biztonságos környezethez.

A nemzetközi adatok a fiatalok mentális egészségének súlyos helyzetét egyértelműen visszaigazolják. A 2021-es globális UNICEF-kutatás szerint Európában minden hetedik fiatal diagnosztizálható mentális zavarral él, 20-30 százalékuk szorongásos vagy depressziós tünetekkel küzd. Márciusban pedig az UNICEF Magyarország megbízásából készült egy kutatás az iskolapszichológusok körében, amiből szintén siralmas kép rajzolódott ki arról, hogy milyen mentális állapotban vannak a fiatalok. Ez nemcsak az egyének szintjén, hanem rendszerszinten is azt jelzi, hogy valami nem működik jól.

Mindeközben az ellátórendszerek világszerte súlyos kapacitáshiányban szenvednek - mondta már az első kerekasztal-beszélgetésen Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója. A potenciális érintett fiatalok száma messze meghaladja az elérhető szolgáltatásokat. Ez az ismert iskolapszichológus-hiány ellenére sem csak magyar sajátosság.

,,Ha a mentális egészségről van szó, minden ország fejlődő ország. Sehol sem fordítanak elég figyelmet és forrást erre a területre"- mondta.

Pászthy Bea, a Semmelweis Egyetem gyermek- és ifjúságpszichiátere, szakmai tapasztalatait osztotta meg a fiatalok körében leggyakrabban előforduló pszichés kihívásokról. A szakember kiemelte, hogy a szorongás és depresszió mellett gyakran találkozik evészavarokkal és testképzavarokkal is, valamint az identitáskeresés nehézségeivel, amelyek különösen a serdülőkorban jelentkeznek.

Pászthy szerint a gyerekek érzékeny szeizmográfként reagálnak a világ történéseire: a 2019-es klímaválság idején rengeteg volt a klímaszorongó fiatal, 2020-21-ben a világjárvány okozta elzártság hozott identitásválságot, most pedig a háborúk és a gazdasági nehézségek súlyosbítják a helyzetet. De gyakori a FOMO - a kimaradástól való félelem - érzése is, amit az online tér jelenléte csak tovább fokoz.

Galambos Anna, az UNICEF Fiatal Nagykövete arról beszélt, milyen lelki terheket jelent a mai iskolarendszer a diákok számára. Szerinte a felnőttek akkor segíthetnének a legtöbbet, ha nem bagatellizálnák a fiatalok problémáit, nem írnák le őket azzal, hogy "ez csak a hormonok miatt van", hanem valóban figyelnének rájuk. "Ha a tanárok bátorító, biztonságos környezetet teremtenének, és ha a legkisebb jelzéseket is komolyan vennék, akkor a gyerekek sokkal könnyebben mernének segítséget kérni" - emelte ki.

Szlankó Viola hangsúlyozta, hogy a fiatalok aktív bevonása kulcsfontosságú mentálhigiénés védőfaktor lehet. Amikor a gyerekek úgy érzik, hogy a véleményük számít, és hogy hatással vannak saját környezetükre, ez jelentős mértékben növeli önbizalmukat és hozzájárul lelki egyensúlyuk megőrzéséhez. Viola véleménye szerint az iskolák értékelésénél nem csupán a diákok érettségi eredményeit kellene figyelembe venni, hanem azt is, hogy az adott intézmény mennyire tud biztonságos és támogató légkört teremteni. „Gondolkodjunk úgy a jó iskoláról, hogy képes-e figyelni a gyerekek mentális egészségére” – mutatott rá.

Pászthy Bea szerint ugyanakkor nem a kamaszkornál kell kezdeni a mentális egészséggel való foglalkozást, hanem már a korai kötődésnél. A problémák nem villámcsapásként jelennek meg, kisgyerekkortól kezdve oda kell figyelni a mentális egészségre. A szakember szerint már kora gyerekkorban érdemes befektetni a mentális egészségbe, sőt már a várandósság alatt is fontos lenne támogatni a hátrányos helyzetű anyákat. Ez segíthet megelőzni, hogy az anyák akaratlanul is mentális problémákat okozzanak a gyerekeknek a nevelés során. Pászthy szerint az a gyerek, aki azt érzi, hogy "ajándék vagyok", az nem fogja magát falcolni, és nem lesznek öngyilkossági gondolatai. Azok a gyerekek, akiknek megfelelő kognitív képességeik vannak, reziliensen tudnak reagálni a világ kihívásaira.

Pászthy hangsúlyozta, hogy a mentális zavarokkal kapcsolatos stigmatizáció felszámolása az egyik legfontosabb lépés a helyzet javítása érdekében. Amikor a társadalom elítélően vagy elutasítóan viszonyul a pszichés nehézségekkel küzdő gyermekekhez, és olyan címkéket aggat rájuk, mint "hisztis" vagy "drogos", akkor csak súlyosbítja a problémát. E helyett a megoldás kulcsa az elfogadás, a megértés és a megfelelő szakmai támogatás biztosítása lenne.

A család és az iskola szerepe rendkívül fontos a gyermekek fejlődésében, és ezt egy komplex társadalmi folyamat részeként kell kezelni. Pászthy megjegyzi, hogy bár büszkén hirdetjük, hogy gyerekszerető nép vagyunk, érdemes lenne mélyebben elgondolkodnunk ezen a kijelentésen. Például, míg más országokban, mint az Egyesült Királyság, a diákoknak lehetőségük van részt venni a döntéshozatalban diáktanácsok révén, nálunk sokszor még az iskolai környezetben sem kapnak hangot saját életükkel kapcsolatban. Ez arra figyelmeztet minket, hogy a gyerekek véleménye és szükségletei mennyire fontosak, és hogy a jövő érdekében érdemes lenne jobban figyelembe venni őket.

„Amikor a gyerekek egy jelentős hányada, minden hetedik, mentális kihívásokkal néz szembe, akkor nem lehet tovább halogatni a társadalmi összefogást. Hiszen ezek a fiatalok felnőttként nemcsak maguk, hanem a gazdaság és a közösség jövőjét is formálni fogják. 20-25 év múlva ennek a helyzetnek beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek, ha nem cselekszünk most. A változás sürgető; a mutató már a 24. óra végéhez közelít" - hangsúlyozta Pászthy Bea a kerekasztal beszélgetés zárásakor.

Gyarmathy Éva, a neveléslélektani és klinikai pszichológia szakértője, előadásában rávilágított arra, hogy a társadalmi környezet és a szülői hatások milyen mélyen befolyásolják a gyermekek fejlődését. Kiemelte egy új, aggasztó jelenséget: a gyerekkori kiégést. Ez a jelenség korábban főként a felnőttek, különösen a segítő szakmákban dolgozók körében volt ismeretes, de mostanra sajnos a fiatalok világában is megjelent.

Gyarmathy megállapításai szerint a folyamatos teljesítési kényszer és a pszichoszociális stressz miatt a gyerekek minden helyzetet stresszforrásként élnek meg. Az iskolai követelmények, a családi problémák és a társadalmi elvárások mind olyan terheket jelentenek, amelyekkel a fiatalok nem képesek megbirkózni.

Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a gyermekek szembesülnek, a folyamatos megfelelési kényszer. "Nincs olyan tér, ahol megpihenhetnének, mindenütt elvárásoknak kell megfelelniük" – hívja fel a figyelmet Gyarmathy.

A kiégés egyik legfeltűnőbb jele, hogy a gyerekek elveszítik a tanulás iránti lelkesedésüket. Gyarmathy hangsúlyozza, hogy az iskolának nem az a feladata, hogy új motivációt adjon a gyerekeknek, hanem inkább meg kellene őriznie azt a belső hajtóerőt, ami természeténél fogva bennük rejlik. A teljesítményorientált megközelítés, amely a számok és eredmények alapján ítél, hatalmas nyomást és stresszt gyakorol a fiatalokra. "Az iskolában nem csupán a követelmények mennyisége a gond, hanem az is, hogy a gyerekek gyakran nem látják a tanulás értelmét" - mondja Gyarmathy. Ez az értelmetlenség folyamatos feszültséget generál, amely végső soron a gyerekek kiégéséhez vezethet. A pedagógusok és szülők elvárásai, melyek szintén a teljesítményre fókuszálnak, súlyosan megterhelhetik a gyermekeket, akik így úgy érzik, nem tudják teljesíteni a rájuk nehezedő elvárásokat.

A közösségi média folyamatos használata tovább fokozza a stressz szintet, különösen a fiatalok körében. A gyerekek nap mint nap szembesülnek azzal a nyomasztó érzéssel, hogy lemaradnak valamiről, ami a FOMO (Fear of Missing Out) jelenséghez vezet. Ez a félelem nemcsak a szórakozás és a baráti kapcsolatok terén érezteti hatását, hanem a mindennapi életükben is megjelenik, hiszen nem tanulták meg, hogyan válasszanak a végtelen lehetőségek között. Ennek következtében folyamatos szorongás gyötri őket, hogy esetleg elszalasztanak valamit igazán fontosat.

És hogy hány gyereket érint mindez? Gyarmathy hivatkozik egy tanulmányra, miszerint a gyerekek 60 százaléka mutatott kiégési tüneteket. A kiégés megnyilvánulhat testi tünetekben, kimerültségben, az immunrendszer gyengülésében, érzelmi tünetekben, például ingerlékenységben, feszültségben, kedvetlenségben, elégedetlenségben. A szakértő szerint az agy folyamatos stresszhelyzetben tartása "vészhelyzetként" értelmeződik az idegrendszerben, ami lefagyást eredményez, így a gyerekek nem képesek jól reagálni a problémákra.

Gyarmathy Éva szerint a legfontosabb lépés a stressz újfajta kezelésének elsajátítása, amely nem a stressz eltüntetésére, hanem annak kezelésére összpontosít. Ebben pedig a szülőket és a pedagógusokat kell első körben segíteni. A FOMO helyett JOMO, vagyis a "joy of missing out" (a kimaradás öröme) fogalmát kell tudatosítani a gyerekekben és a felnőttekben is. Az életben nem minden lehetőségnek kell megfelelni, és nem kell mindenben kell részt venni, ez a szemlélet segít csökkenteni a folyamatos stresszt.

Ahogy Gyarmathy Éva is rámutat, "a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy dönthessenek", hiszen csak így tudják érezni, hogy ők irányítják az életüket. Ha egy gyerek úgy érzi, hogy ő maga választhatja meg a feladatait vagy az életének bizonyos részeit, az segít csökkenteni a nyomást, amit a külvilág gyakorol rá.

A konferencia fókuszába került az iskolai bullying is, de ennél is nagyobb hangsúlyt kapott a digitális világ és annak a gyerekek és fiatalok mentális egészségére gyakorolt hatása. Az, hogy a fiatalokat mennyi minden leterheli digitális téren, akkor vált a igazán nyilvánvalóvá, amikor Vázsonyi Benedek, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete, aki idén kezdte az egyetemet, hadarva, hosszan sorolta, hogy mi mindent kell egy nap az online térben csinálnia:

Benedek úgy érzi, hogy az agya folyamatosan zakatol, és nem találja a módját, hogy megnyugodjon, mivel állandóan érkeznek az értesítések. A digitális világot és különösen a mesterséges intelligenciát azonban arra használja, hogy a napját minél hatékonyabban kihasználja, így képes tíz feladatot elvégezni, míg nélküle csupán 2-3 dologra lenne képes. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a környezetében élő fiatalok nem mindannyian ilyen produktívan állnak a digitális kihívásokhoz; sokan közülük éppen ellenkezőleg, a folyamatos ingerek miatt leblokkolnak, és inkább órákon át TikTokon böngésznek, mintsem hogy hasznosan töltsék el az időt.

Nagy Péter, a Bethesda Gyermekkórház gyermek- és ifjúságpszichiátere egy kerekasztal-beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a hosszú képernyőidő jelentős hatással van a gyermekek alvási szokásaira. Elmondása szerint körülbelül egy órára van szükség ahhoz, hogy a kék fénynek a szervezetre gyakorolt hatása elhagyja a gyermeki agyat, lehetővé téve ezzel a pihenést és a relaxációt.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság főosztályvezetője, Somogyi Ákos elmondta, hogy a kutatásaik szerint a 7 és 16 év közötti gyerekek esetében a szülők képernyőhasználati szokásai szoros összefüggést mutatnak a gyerekeik online aktivitásával is. Ha a szülők képernyőideje magasabb az átlagnál, úgy a gyerekeké is hasonlóképpen magasabb lesz.

A képernyőhasználat jelentős hatással van a szülő-gyerek kapcsolatra is. Amikor a gyerekek a szülők helyett inkább a digitális tartalmakra figyelnek, számos alapvető készség, mint például a társas kapcsolatok építése vagy az érzelmi intelligencia fejlődése, nem tud megfelelően kibontakozni – hívta fel a figyelmet Nagy Péter.

Labancz Dániel, klinikai szakpszichológus, hangsúlyozta, hogy a gyermekek idegrendszeri fejlődése nem teszi lehetővé számukra a digitális világuk megfelelő szabályozását, különösen a képernyőhasználat terén. "A gyerekek önszabályozó képességei még nagyon kezdetlegesek, és biológiai értelemben csupán 21-22 éves korukra érik el a felnőttkori szintet" - tette hozzá Labancz.

Steigervald Krisztián generációkutató egy másik előadásában rámutatott, hogy az Alfa generáció, vagyis azok a fiatalok, akik 2010 után születtek, már a digitális világ teljes mértékű uralkodása alatt nőnek fel. Ez azt jelenti, hogy életük legelső pillanataitól kezdve hozzáférnek a legújabb technológiákhoz, és folyamatosan információk áramlásában élnek. Ennek következményeként ez a generáció már hozzászokott az azonnali információszerzéshez, ami azt eredményezi, hogy a figyelmük mindössze két percig képes megmaradni egy adott témánál. Tehát, ha az iskolai környezetben a tanárok szeretnék lekötni a diákok figyelmét, akkor lényegében kétpercenként új impulzusokat kellene nyújtaniuk. A szakértő azonban hangsúlyozza, hogy ez a megközelítés a gyakorlatban szinte lehetetlennek tűnik.

"Nem az a célunk, hogy versenyezzünk a digitális világ kihívásaival, hanem az, hogy felkészítsük őket arra, hogy felismerjék, mi az, ami valóban lényeges számukra, és hogyan tudják hatékonyan kezelni az információkat" - hangsúlyozta. A szakértő véleménye szerint ehhez elengedhetetlen az önismeret, mivel ez a legfontosabb pedagógiai és vezetői készség a mai társadalomban.

Steigervald szerint a digitális eszközök használatát már késő szabályozni az iskolában, azt sokkal hamarabb, az óvodában kell kezdeni. Ugyanis a gyerekeknél 3 és 6 éves kor között fejlődik ki, hogy mi az, ami normális. Ekkor lehet még belenyúlni abba, hogy a kétperces figyelés és a magas képernyőidő ne legyen normális. Az iskola hétéves korban ezt már nem tudja lelassítani.

Abban minden szakember, sőt még az UNICEF Fiatal Nagykövete, Vázsonyi Benedek is egyetértett, hogy valamiféle szabályozásra van szükség digitális téren. Muszáj egy keretrendszer alkotni, amibe beletartozik, hogy a saját mobil és a közösségi média használatát életkorilag minél jobban ki kell tolni. Vázsonyi Benedek szerint emellett arra is szükség lenne, hogy a kamaszok számára hiteles emberek, tehát nem feltétlen a pedagógusok vagy a szüleik, készítsék fel őket arra, hogy hogyan védjék meg magukat a digitális világban.

Az említett problémák gyakorlati megjelenését egy TLDR-ben foglaltam össze, amelyben iskolapszichológusok osztották meg tapasztalataikat. Elmondták, hogy a segítségre szoruló gyerekek száma annyira megemelkedett, hogy már csak a legnagyobb válságban lévők fejét tudják a víz felszíne felett tartani. Cikksorozatunkban bemutattunk olyan civil szervezeteket, mint az Arany Iránytű program és a Pressley Ridge Alapítvány, akik az iskolai környezetben próbálnak mentálhigiénés oktatást nyújtani. Emellett szó esett egy egykori matektanárról is, aki pedagógusoknak írt szemléletformáló könyvet, hangsúlyozva, hogy a tananyag önmagában nem elegendő, ha a gyerekek érzelmi szükségletei nincsenek figyelembe véve.