Az időjárás terén nem fogadok el kompromisszumokat – mindig változatos legyen!
A ventilátor monoton zúgása betölti a szobát, miközben a jégkockát kanállal kortyolgatom. Egyre inkább azon gondolkodom, hogy talán a hűtő belseje lenne a legjobb hely számomra ebben a hőségben.
Hely van, a kifogyott mustár és a fél karfiol már úgyis rég feladta.
De tudod mi a legfurcsább? Hogy pár hónappal ezelőtt még egészen más dolgok gyötörtek. Akkor az volt a problémám, hogy a hideg áthatolt minden rétegen. A fűtés szinte elnyelte a pénzemet, a lábam folyton fázott, és ha valaki csak véletlenül kinyitotta az ablakot, azonnal árulónak kiáltottam ki. Akkor is panaszkodtam, de mindezt a takaró hőjében, forró csokiért nyújtogatózva, miközben a termosztátot gyilkos pillantásokkal mértem végig.
Téli ember sosem voltam, a nyár pedig messze áll tőlem. Az átmeneti évszakok rajongójaként éldegélek, és a szívem legmélyén várom azt a három napot áprilisban, amikor se fűtés, se klíma nem zavarja meg a tökéletes egyensúlyt. Ilyenkor a szél fúj, de nem sodor el, mint Mary Poppinst, a nap pedig ragyog, de nem éget le két perc alatt. Csak egy kellemes, harmónikus időszak, amikor minden úgy van, ahogy lennie kell.
Addig is, amíg ezek a csodás három nap vissza nem térnek, marad a panaszkodás. A hidegben fázom, a melegben meg szinte megfőzöm magam, és közben teljes szívből hiszem, hogy a világ valahogy összeesküdött ellenem – legalábbis a hőmérséklet terén.
És tudod mit? Vasárnap biztos azért fogok sírni, hogy jön a hidegfront. Mert hát... jön. És ez vagyok én.
