Jó ízű falatozást kívánok, ha van mit tálalni!
Mindennek magas az ára, kivéve az életünknek meg a fizetésünknek. Tudom, tudom, nagyon teátrális kezdőmondat, de ha belegondolunk...
Egy régi, de sosem avitt közmondás szerint nem a zsömle mérete a lényeg, hanem hogy mennyire tátottuk ki a szánkat. Meg kell vallanom, hogy az étkezés mindig is a gyengém volt, így eddig is szívesen költöttem, és a jövőben is bőkezűen fogom. De miért van az, hogy a kis bulikra szánt falatkák ára az egekbe szökött? Kéremszépen, hol van már az az idő, amikor egy jó szendvics nem roppantotta meg a pénztárcát?
Be kell vallanom, hogy az utóbbi időben hajlamos vagyok elengedni a dolgokat, ha az árak túl vonzóak. Vannak azonban olyan ételek, amelyekről egyszerűen nem tudnék lemondani. Ilyen számomra a hajdina. Ha holnaptól egy kenyérmentes világban kellene élnem, talán megvonogatnám a vállamat, és azt mondanám: rendben, viszlát, ízletes szénhidrátok, túl fogom élni. De egy olyan világ, ahol grecska nélkül kellene létezni, az már számomra a szláv pokol legmélyebb bugyra.
Nemrégiben szembesültem a meglepő ténnyel, hogy Magyarországon valóban sok élelmiszer olcsóbb, mint számos más helyen. Fontos hangsúlyozni, hogy nem minden termék ilyen kedvező árú, de meglepően sok olyan van, amelyeket baráti áron tudunk beszerezni. (Például a tatárbifsztek nem éppen olcsó.) Azt pedig talán nem is kell mondanom, hogy a jövedelmünkhöz képest az ottani árak köszönőviszonyban sincsenek a miénkkel... Persze, nem csabai kolbászból épül az életük, és nem is pohánkából, de azért nem is szögesdrót a kerítésük.
Emlékszem, régebben sokan jöttek ide, hogy Magyarországon vásároljanak. Most viszont elérkezett az idő, hogy mi utazzunk oda bevásárolni. Olyan, mintha valami különös gazdasági sorscsapás történt volna. És őszintén szólva, ez egyáltalán nem tetszik.
Ebben a hónapban ismét napvilágot látott a Bogrács-index, ami számomra a kedvenc kárpátaljai statisztikám. Olyan kreatív és közérthető, hogy mindig izgalommal várom az eredményeket. Azonban az a tény, hogy az utolsó hónaphoz képest áremelkedésről számol be az index, már nem éppen a szívem csücskét melengeti. A Kárpátaljai Közvélemény-kutató Központ adatai szerint...
Egy családi étkezés átlagosan 805 hrivnyába kerül, de szerintem ez az adat túl kedvezőnek tűnik. Ráadásul egy család nem csupán havonta egyszer ül le étkezni. Ezen kívül az öt fős háztartásnak nem csupán az étkezésre kell költenie, hanem számos más költséggel is számolnia kell.
Összefoglalva: az árak az egekben szöktek, míg a fizetések a béka hátsó felénél is lejjebb csúsztak. Sokakban felmerül ilyenkor a gondolat, hogy a saját kertjükben majd megtermelik, amit csak szeretnének. De ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább látható, hogy ez sem olyan biztos már. Az elmúlt kétszáz év során sikeresen megbabrálunk a természettel, és most ő visszaüt: a négy évszak minden hónapra elérkezik, ami nem kedvez a zöldségek és gyümölcsök termesztésének. Egyre több vegyszeres beavatkozásra van szükség a kertben, és ha valaki nem nagy mennyiségben vág bele, könnyen rájön, hogy a biotermesztésre költött pénze hamarosan túllépi a boltban vásárolt termékek árát.
Persze, értem, hogy a háborús helyzet komoly kihívásokat hoz magával, de kérem, Mr. President, ne terheljük túl a lovakat! Ideje lenne valami jót tenni a bérek terén, mert ha így folytatjuk, tényleg a lovakra fogunk támaszkodni… Hiszen a lovaknak is megvan a maguk története, nem igaz?
A grecskának, más néven görög salátának, több alternatív elnevezése is létezik, attól függően, hogy hol és milyen formában készítik. Például néhány helyen "Mediterrán salátaként" is ismert, vagy egyszerűen csak "zöldsalátaként" hivatkoznak rá, ha az alapvető összetevőire gondolunk. Emellett egyes régiókban, ahol különféle módokon készítik el, sajátos neveken is illethetik, mint például "feta saláta" vagy "nyári saláta". Érdekes, hogy a különböző kultúrák saját variációikkal gazdagítják ezt a frissítő ételt.
