Kepes András a TV2 magasfokú gázsija helyett a szabadság útját választotta, kijelentve: "A kérdés az volt, hogy rengeteg pénzt fogadjak el, vagy emelt fővel vonuljak ki." | szmo.hu

Elmondta, hogy amikor elhagyta a csatornát, úgy döntött, hogy a megtakarított pénzét megosztja a munkatársaival. Ezzel szeretett volna segíteni nekik abban, hogy legalább három hónapig ne kelljen aggódniuk a megélhetésük miatt, amíg új állást keresnek.

Kepes András egy rendkívül nehéz időszakról osztotta meg tapasztalatait, amely a TV2-vel való együttműködése alatt alakult ki. Ekkor szakmai és magánéleti válságokkal kellett szembenéznie, ami végül sorsdöntő lépésekhez vezetett. A Blikk részletesen beszámolt erről a drámai időszakról.

Kepes András a Desszert című műsorával az 1990-es évek közepén igazi kultikus figurává vált, és a nézők szívébe lopta magát. A TV2 is felfigyelt a tehetségére, így elindították vele a Kepes című talkshow-t. Azonban a produkció azonnal nehézségekkel nézett szembe, ami megnehezítette a kezdeti lendület kihasználását.

- Emlékezetében idézte fel Kadarkai Endre a Nagy Mű című podcastjében.

Az első adás gyenge nézettsége miatt a csatorna úgy határozott, hogy a műsort későbbre halasztja, ami feszültséget szült a stábban. "Az első epizód nézettsége a vártnál alacsonyabb lett, és ez nagyon megijesztette őket, ezért úgy döntöttek, hogy elhalasztják a következő részt. Ez engem teljesen felzaklatott, hiszen nem így állapodtunk meg, és úgy éreztem, hogy nem bíznak a képességeimben" - nyilatkozta Kepes. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a második adás után már csak ügyvédje társaságában volt hajlandó tárgyalni a csatornával.

Kepes szívében ott motoszkált a vágy, hogy befejezze az együttműködést, ám a szerződése gúzsba kötötte, és nem adott lehetőséget a kilépésre.

- mesélte a 76 esztendős író, akinek élete során számtalan történet és tapasztalat gyűlt össze.

Végül Kepes úgy határozott, hogy elhagyja a helyszínt, amint csak adódott egy alkalom a távozásra.

- Ismerte be nyílt szívvel.

Kepes távozása után mélyen aggódott kollégái sorsa iránt. „Amikor én megbetegedtem, és kénytelen voltam felhagyni a szakmával, tisztában voltam azzal, hogy a munkatársaim munka nélkül maradnak, és ők nem akarták elhagyni a helyüket nélkülem. Így aztán a megspórolt pénzemet arra fordítottam, hogy szétoztam a kollégák között, hogy legalább három hónapig, amíg új állást találnak, átvészelhessék ezt az időszakot” – emlékezett vissza életének egyik legnehezebb periódusára.