Kevés országban tapasztalható olyan mértékű albérletár-emelkedés, mint hazánkban, és a tendencia továbbra is folytatódik! - Pénzcentrum

Európában a magyar albérletárak a harmadik legnagyobb emelkedést mutatták 2010 óta, egészen az idei első negyedév végéig, ahogyan azt az Eurostat statisztikái is alátámasztják. A csúcsidőszak azonban még csak most kezdődik, mivel a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után a következő hetekben számos fiatal fogja keresni új otthonát. Budapesten ugyanakkor az árak növekedése némileg lassult, de az tény, hogy a fővárosi albérletek ára ma jelentősen magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Emellett a kormány legújabb kedvezményes hitelprogramjának bevezetése várhatóan jelentős hatással lesz a piacra a közeljövőben.

Már megszokhattuk az elmúlt években, hogy az Európai Unióban Magyarországon emelkednek a legnagyobb mértékben a lakásárak, az Eurostat friss adatai szerint 2010 és 2025 első negyedéve között sem volt egyetlen ország sem, ahol nagyobb drágulást mértek volna. Az albérletárakban is a kontinens élmezőnyében van a magyar piac, csak két ország - Észtország és Litvánia - mutatott a magyarnál nagyobb növekedést a vizsgált időszakban a bérleti díjakban, annak ellenére, hogy az emelkedés üteme most éppen lassul.

Az albérletpiac dinamikája a következő hetekben sokak számára válik kézzelfoghatóvá, hiszen július 23-án nyilvánosságra hozzák a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Ezt követően várhatóan jelentős érdeklődés mutatkozik majd az albérletek iránt, ahogy a frissen felvett diákok megkezdik a lakáskeresést. Jelen írásunkban arra keressük a választ, milyen lehetőségekkel és kihívásokkal néznek szembe az érintettek Budapesten.

Általánosságban továbbra is elmondható, hogy a fővárosban elsősorban az egyetemekhez, főiskolákhoz közeli, jó közlekedési kapcsolattal rendelkező kisebb lakások a leginkább keresettek a piacon

- világít rá Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kiemelte, hogy a legnépszerűbbek a XI., a XIII., a XIV., valamint a belső kerületek (VI., VII., VIII. és IX.), a leendő diákok elsősorban ezeket a környékeket keresik. Az érdeklődők számára a jó elhelyezkedés mellett ma már egyre fontosabb a lakás állapota, egy felújított vagy újépítésű lakást sokkal könnyebb kiadni, még magasabb áron is.

Idén talán egy kicsit kedvezőbb körülmények várják az egyetemistákat az albérletkeresés során, hiszen az árnövekedés üteme mérséklődött.

- emelte ki Kurecskó József, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője. Megjegyezte, hogy az utóbbi hónapokban az albérletárak már inkább stabilizálódtak, míg az egy évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva csupán az inflációt éppen csak meghaladó mértékben nőttek. Ezt a trendet erősíti, hogy a bérleti díjaknál gyorsabban emelkedő lakásárak következtében az elmúlt években jellemző 4,5-5%-os hozam helyett manapság már csupán 4% körüli, vagy akár annál alacsonyabb hozamokkal lehet számolni a bérbeadás során.

A régióvezető szerint nyáron a megnövekedett kereslet eredményeként mindig emelkednek valamelyest a bérleti díjak, főleg az egyetemek környékén. Ugyanakkor szintén jó hír lehet a diákok számára, hogy bővült a kínálat, sok az üres lakás, így akár a tavalyi árszintek környékén is lehet találni kiadó ingatlant. Jelenleg a budapesti albérletárak 160-180 ezer forinttól indulnak, de bőven vannak 300 ezer forint körüli havi bérleti díjak is a fővárosban, még a kis lakások között is - hangsúlyozta Kurecskó József.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ingatlan.com lakbérindexének adatai szerint a tavalyi év első hat hónapjában Budapest átlagos albérleti díja 250 ezer forint volt. Azóta pedig...

idén májusban éves alapon további 7%-os áremelkedés volt tapasztalható, így most valahol 270 ezer forint környékén lehet ez az átlag.

Érdekesség, hogy a legnagyobb, 9,7%-os áremelkedést a pesti külső kerületekben tapasztalták az utóbbi egy évben, miközben a pesti belső kerületekben 7,7%-os volt a drágulás. A budai kerületekben átlagon aluli, 4,8-6,5%-os áremelkedés volt az utóbbi egy évben, elhelyezkedéstől függően.

A szakértő véleménye szerint, ha valaki aggódik a nyári árnövekedés miatt, szeptember és október kiváló időszak lehet az albérletkeresésre. Ugyanakkor ezzel együtt jár a kockázat is, hogy a legvonzóbb lakások már elkelnek, így érdemes alaposan mérlegelni a döntést.

A kormány legújabb bejelentése, mely szerint 3%-os kedvezményes hitelkonstrukciót indítanak a fiatalok lakásvásárlásának elősegítése érdekében, jelentős hatással lehet a piacon. A szeptembertől elérhető, legfeljebb 50 millió forintos hitel lehetőséget kínál azoknak, akik első lakásukat szeretnék megvásárolni. Ez a lépés különösen releváns lehet a jelenleg albérletet kereső egyetemisták számára, bár számukra talán már késő érkezett. A kedvező kamatozás révén a hitel törlesztőrészletei akár alacsonyabbak is lehetnek, mint az albérletek bérleti díjai, ami arra ösztönözheti a fiatalokat, hogy a bérlés helyett inkább vásárlás mellett döntsenek, amennyiben rendelkeznek a szükséges 10%-os önerővel. Ezen új hitelkonstrukció célzottan a kisebb lakások iránti keresletet is élénkítheti, amelyek az albérletpiacon jelenleg a legnagyobb figyelmet kapják.

A szeptemberben induló Otthon Start konstrukció kapcsán egyelőre becsülni is nehéz, hányan élnek majd a kedvezményes hitellehetőséggel, de az biztos, hogy a következő hónapokban a lakáspiac minden területére hatással lesz majd az intézkedés.

Related posts