Marina Carr műveiben különleges sorsú női karakterek lépnek színre, akiknem csupán a drámairodalom határait feszegetik, hanem azok újraértelmezésére is képesek. E karakterek életútja, küzdelmei és belső vívódásaik révén a szerző egy gazdag és sokszínű vil

Nők, akik megpróbálnak változtatni a sorson, melyet a társadalom, a család, vagy éppenséggel a drámaíró szabott rájuk. A pozsonyi Nová Dárma (Új Dráma) fesztivál vendége volt a világhírű Marina Carr, aki pszichológiával ruházza fel a drámairodalom sematikusan ábrázolt női karaktereit.

Trója végleg a múlté. Ez nem csupán a háború záróakkordja, hanem egy sötét és bizonytalan jövő küszöbén állunk. Hekuba, a trójai királyság özvegy vezetője, most a hatalmas hódító, Agamemnon fogságába került. Mi rejlik még a gyászoló anya előtt, akinek fiai már eltávoztak az élők sorából, és csupán lányai maradtak mellette? A fájdalom mellett új kihívások várnak rá, és a sors kegyetlen játéka még nem ért véget.

Marina Carr két színművét eddig csak hazai színházak állították színpadra. Mindkét alkotás a klasszikus drámairodalom ismert történeteit új perspektívából közelíti meg. A "Hekuba" című darabot a turócszentmártoni Szlovák Kamaraszínház mutatta be két évvel ezelőtt. Ez a feldolgozás Euripidész eredeti művével ellentétben elsősorban a királynő sorsára összpontosít, aki a tragikus veszteségek után végül kénytelen szembesülni az istenek kegyetlenségével, amikor lányát áldozzák fel.

Marina Carr művészetében Shakespeare hatása érezhető, hiszen a klasszikus drámaíró művei inspirálták őt. A hazai közönség számára a Portia Coughlan című darab jelentette a második találkozást Carr világával, amelyet a nyitrai Andrej Bagar Színház 2007-ben állított színpadra. A történet főszereplője Portia, A velencei kalmár ikonikus női karakterének nyomdokain haladva. Carr e női nézőpontból újraértelmezi a szenvedély, erőszak és szerelem bonyolult szövevényét, mélyebb betekintést nyújtva a karakter belső vívódásaiba.

Marina Carr a cseh színházak körében még inkább népszerű, a magyar közönség talán kevéssé ismeri. Annak idején a Nemzeti Színház tűzte programjára a Macskalápon című darabját, melynek főbb szerepeiben Básti Juli, Molnár Piroska és Kulka János voltak láthatóak. A darab Írországban játszódik, egy meg nem határozott modern kori időben, és Médeia történetén alapul.

Marina Carr már debütálásakor, 1989-ben, hatalmas figyelmet keltett mind Írországban, mind Angliában, mindössze huszonöt évesen. Azóta műveit a világ számos színpadán bemutatták, és legfőképpen azzal szerzett hírnevet, hogy különleges és erőteljes módon reinterpretálja az antik drámát, így közelítve azt a modern közönség igényeihez.

Az ír drámaíró angol nyelven alkot. Szülei között az ír nyelv volt a kommunikációs eszköz, ám a gyerekekhez angolul fordultak. Bár az ír iskolákban kötelező volt az ír nyelv tanulása, Marina Carr számára soha nem vált természetessé az anyanyelvi szintű használata – ezt a tényt máig szívfájdalmának tartja.

Az ír mitológia mélyen befolyásolja a gondolkodást, hiszen a bárdok által megénekelt mítoszok és történetek központi szerepet játszanak az ír kultúra szövetében. Az ír mitológia gazdagsága szinte érzékelhető, és Carr szavaival élve: "Benne van a DNS-ünkben." Ezt a megállapítást a pozsonyi Nová Dráma fesztiválon tette, ahol Alexandra Rychtarčíková színházkritikus kérdései nyomán tárta fel gondolatait. Carr úgy véli, hogy a különböző kultúrák mitológiái és történetei között szoros összefonódások találhatók, hiszen a görög, az ír, sőt, az egyiptomi mítoszokban is hasonló motívumokkal találkozhatunk. "Szomjazunk a történetekre" – hangsúlyozza Carr, aki szerint mítoszaink és történeteink nem csupán a fantázia szüleményei, hanem mélyen gyökerező igényünket tükrözik, hogy megértsük helyünket a világban, "ezen a bolygón, amelyet nem vagyunk képesek eléggé megóvni."

A Macskalápo premierjére 1998-ban került sor a dublini Abbey Színház színpadán, ahol Marina Carr nevét a közönség és a szakma figyelmébe ajánlotta. A darab 2004-es West End-i bemutatója új dimenziókat nyitott meg számára, és azóta világszerte népszerűvé vált. A budapesti nemzeti színház pedig már a következő évadban a műsorára tűzte, így itthon is újra felfedezhetjük ezt a különleges alkotást.

Marina Carr drámaírói hozzáállása azóta, az elmúlt két-három évtizedben fontos változáson ment keresztül. "Ma már nem érzem a nyomást, hogy kulturális párhuzamokat kell keresnem" - árulta el Carr, aki úgy nyilatkozik, hogy ma már sokkal szabadabb szellemiségben képes hozzáállni egy-egy dráma írásának. Ennek az alkotói szabadságnak a jegyében született meg a Girl on an Altar (A lány az oltáron) című 2022-es darabja, melyből a pozsonyi közönségnek is felolvasott egy részletet. A töténetben ismét a trójai háború kontextusához és Agamemnón karakteréhez tért vissza. A darab Agamemnón és Klütaimnésztra házasságának dinamikáját boncolgatja abban és az azt követő időszakban, hogy a háború befejezésének reményében Agamemnón saját lányát, a tízéves Iphigéniát áldozza fel az isteneknek.

Klütaimnésztra alakja nem a megszokott módon bontakozik ki, ahogyan azt az ókori görög tragédiákban megszokhattuk. Míg a klasszikus szövegekben a férje, Agamemnón ellen tervezett gyilkos bosszúja áll a középpontban, amiért az feláldozta a közös lányukat, Carr művében a nő pszichológiai vívódásai kerülnek a figyelem középpontjába. Ez a megközelítés új dimenziókat ad a karakterének, felfedve a belső konfliktusait és motivációit.

A drámairodalom némán szenvedő nőinek ad hangot Marina Carr. Hogy miért nem hatnak hagyományosnak a nőalakjai? "Személyiségük egy-egy aspektusát mutatom meg" - magyarázza az írónő. De hát milyen is a hagyományos női karakter? A történelem folyamán ritkán jutottak szerephez női írók. A férfi írók által teremtett nőalakok azok, akik belénk íródtak, akiktől tipikusan az idealizált szent és a csábító gonosz archetípusainak változatait kaphattuk. Marina Carr pont ezeket a sematikusan ábrázolt női karaktereteket színezi ki, ruházza fel érzelmekkel, ad nekik személyiséget. "Engem a pszichológiai indíték érdekel" - mondja.

S vajon a művészet bírhat-e közvetlen hatással a társadalomra? "A művészet soha nem állítja meg a háborút. A háborúban elsőként mindig a művészetet, a művészeket támadják. De a művészet hozzásegíthet minket ahhoz, hogy megértsük a világot magunk körül."