Óriási megafauna még csupán 3 500 évvel ezelőtt osztozott a Földön az emberrel – Üdvözlet Magyarország!
Új kutatások szerint egyes óriási emlősfajok, amelyeket korábban kihaltnak hittünk, valójában több ezer évvel tovább éltek, mint korábban gondoltuk. A legújabb szénizotópos kormeghatározás szerint Brazíliában 3 500 évvel ezelőtt még éltek bizonyos megafauna fajok, így ezek az óriások egy ideig együtt léteztek az emberekkel.
A tudományos közmegegyezés sokáig azt tartotta, hogy a mamutok, óriáslajhárok és kardfogú tigrisek, mint a megafauna jellegzetes képviselői, a holocén kor hajnalán, körülbelül 11 700 évvel ezelőtt tűntek el. Azonban az újabb kutatások, például a gyapjas mamutok maradványai, amelyek még 4 000 évvel ezelőtt is léteztek, egyre inkább bonyolítják ezt a képet – számol be róla az IFLS.
Fábio Henrique Cortes Faria, a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem geológusa és kutatócsoportja figyelemre méltó felfedezést tett, amikor fogmaradványokat tanulmányoztak két brazil lelőhelyen, Itapipoca és a Rio Miranda völgyében. A nyolc begyűjtött minta közül két példány olyan fajoktól származik, amelyek a korábbi elméletek szerint már régóta kihaltak. Ez a felfedezés új fényt vet a földtörténeti időszakokkal kapcsolatos ismereteinkre és a fajok evolúciós folyamatára.
A kutatás eredményei azt mutatták, hogy ezek az állatok a középső és késői holocén korszakban is életben voltak, vagyis sokkal tovább fennmaradtak, mint ahogyan azt korábban feltételezték.
A felfedezés új megvilágításba helyezi az óriás emlősök és az emberek közötti kapcsolatot, hiszen ezek a hatalmas állatok jóval hosszabb ideig osztoztak élőhelyeiken az emberi lényekkel, mint ahogy azt eddig feltételeztük. Az emberi jelenlét Dél-Amerikában legalább 17 000-20 000 évvel ezelőtt kezdődött, ami arra utal, hogy ezek a különleges fajok sokkal több időt töltöttek az ember közelségében, mint ahogy a korábbi elméletek sugallták.
A múltban a "Túlzott Vadászat" (Overkill) és a "Villámháború" (Blitzkrieg) elméletek uralkodtak a megafauna gyors kihalásának magyarázatában, hangsúlyozva az emberi vadászati tevékenység és a környezeti átalakítás szerepét. Azonban a legújabb kutatások egyre inkább arra utalnak, hogy ezek a magyarázatok nem nyújtanak teljes képet a jelenségről.
A kutatók szerint a pleisztocén és holocén közötti kihalás nem egyetlen gyors esemény volt, hanem egy fokozatos folyamat, amely során a különböző fajok eltérő időpontokban tűntek el. Elképzelhető, hogy Brazília bizonyos régiói menedékhelyként szolgáltak egyes megafauna fajok számára, lehetővé téve, hogy tovább fennmaradjanak.
Ismar de Souza Carvalho, a kutatásban részt vevő szakértő, hangsúlyozta, hogy a pleisztocén-holocén kihalás folyamata nem hirtelen következett be, hanem egy elnyúló időszakon át zajlott, amely során fokozatosan csökkent a fajok száma.
Ez a kutatás nem csupán a múltunk mélyebb megértését segíti elő, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy alaposabban átlássuk a kihalási folyamatokat. A megafauna kihalása sokkal bonyolultabb és elnyújtottabb folyamat volt, mint azt korábban feltételeztük. További vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy feltárjuk, mi állt ezeknek a lenyűgöző állatoknak a végső eltűnése mögött.
A brazíliai megafauna felfedezése inspirálhatja a kutatókat, hogy más régiókban is újragondolják a kihalások időpontjait, valamint alaposabban tanulmányozzák az ember és az óriási emlősök közötti interakciót az ősi időkben.
Itt van néhány érdekes olvasmány, amelyeket mindenképpen érdemes felfedezni:
