RSZFK járvány: Nincs újabb megbetegedés, és megérkezett a kártalanítással kapcsolatos rendelet - Magyar Mezőgazdaság

Az Állategészségügyi Operatív Törzs szombati ülése után Nagy István agrárminiszter bejelentette: nincs újabb megbetegedés, az érintett telepek mentesítése befejeződött.

Mind a négy érintett telepen lezárult a mentesítés, a fertőtlenítés pedig folyamatban van - jelentette ki az agrárminiszter. Egyelőre nem észleltek új megbetegedést sem Magyarországon, azonban egyelőre nem lélegezhetünk fel. A ragadós száj- és körömfájás vírusa akár 14 napig is lappanghat tünetek nélkül. Emiatt a következő időszakban az állattartók részéről fokozott figyelemre van szükség.

Dr. Pásztor Szabolcs, a főállatorvos, a legfrissebb információkat osztotta meg velünk.

Ezen kívül napvilágot látott a ragadós száj- és körömfájás által érintett mezőgazdasági termelők állami kártalanítását szabályozó kormányrendelet is. Az Index összefoglalója alapján a rendelet meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az állam kártalanítja a járvány által sújtott gazdákat. A feltételek között szerepel, hogy az állattartó telepet rendeltetésszerűen kell üzemeltetni, figyelembe véve a vonatkozó engedélyeket és előírásokat. Ezen kívül azt is előírják, hogy a létesítmény állategységben kifejezett átlagos állatlétszáma három éven belül el kell, hogy érje az intézkedés bevezetésekor fennálló szintet.

Related posts