Spiró György: Mi már hozzászoktunk ahhoz, hogy a forradalmárok a vérüket ontják.

"Táncsics nem volt egy vérszomjas forradalmár, szinte úgy tűnt, mintha idegenkedett volna a vértől" – fogalmazott Spiró György legfrissebb regényéről, a Padmaly című műről, a budapesti FUGA-ban tartott könyvbemutatón. Az esemény során Margócsy István irodalomtörténész faggatta a szerzőt a Magvető Kiadó által kiadott könyvről.

Margócsy István lenyűgöző műalkotásnak titulálta Spiró György legújabb regényét, a Padmaly-t. Az irodalomtörténész és kritikus a Magvető Kiadó által kiadott könyvről a FUGA falai között zajló könyvbemutatón osztotta meg gondolatait a szerzővel. A terem tele volt érdeklődőkkel; sokan a földön ülve, mások pedig állva hallgatták a beszélgetést, mely a mű mélységeit és jelentőségét boncolgatta.

Margócsy elemében volt: egyetlen levegővel, szinte kritikai igénnyel ismertette, mit érdemes tudni a könyvről. Kiemelte, hogy a Padmaly sok szempontból érdekes, és számos kérdést vet fel. Elsősorban történelmi regény, amely mintegy egy évszázadot ölel fel az 1830-as évektől. "Sokféle aspektusból mutatja be ezt a hatalmas korszakot, de Spiró bölcsen tagolta az anyagot, és erős vezérfonalra fűzte fel."

Spiró a XIX. századi történelmi regény hagyományait követve egyedi perspektívát kínál, amikor nem a hatalom csúcsán álló uralkodókat és főnemeseket állítja a középpontba, hanem azokat a hősöket, akik a történelem áramlásában élnek, de nem formálják azt. Ezek az egyének nem csupán passzív megfigyelők, hanem aktív részesei a kor szellemének. Például a Fogság című mű főszereplője, Gaius Theodorus (Uri), egy római zsidó fiú, aki Rómától Alexandriáig terjedő világokban otthonosan mozog, és életének sokszínű tapasztalataival gazdagítja a történetet.

"A Padmalyban Spiró duplacsavarral él: kiválaszt egy történelmi hőst, akiről jószerével semmit sem tudunk. Csak annyi biztos, hogy különös figura lehetett, akinek életét és működését soha nem tanulmányoztuk igazán, művei pedig egy könyvespolcot megtöltenének" - mondta Margócsy, aki szerint Táncsics Mihály a XIX. századi magyar történelem szenzációs középponti figurája: jelen van az események sűrűjében, mégsem kap döntő szerepet, mégis rajta keresztül válik láthatóvá a történelem nagyszabásúsága és esendősége is. Spiró így reagált:

Köszönöm a bevezetőt, ezek után én is kíváncsian nekiállok a regénynek!

Majd kiegészítette, hogy Táncsicsot azért választotta, mert ő volt az a forradalmár, aki nem vágyott erőszakra és brutalitásra.

Ahhoz vagyunk szokva, hogy a forradalmárok - akár győznek, akár nem - vért ontanak. Táncsics nem ilyen volt. Mintha irtózott volna a vértől.

Bár első pillantásra apolitikusnak tűnhetett, Táncsics valójában határozott és következetes véleményeket vallott. Reálpolitikus is volt, kivéve, amikor elragadta a hév. "Sok ostobaságot elkövetett, és szegény családja megszenvedte forradalmiságát. De nem lett alávaló ember."

A könyvbemutatón felmerült a XIX. század eszmetörténeti kettőssége, amely Spiró szerint a nacionalizmus és a kommunizmus párhuzamos jelenlétében mutatkozott meg. Táncsics személyisége pedig e két irányzat képviselője volt, ami igencsak szokatlan jelenségnek számított. Csak egy évszázaddal később, az 1960-70-es évek Kelet-Európájában találkozhatunk hasonló kombinációval. "Olyannyira nacionalista volt, hogy a mai nácik talán fel sem fogják, mennyire" - tette hozzá egy csipetnyi iróniával.

A jobbágyfelszabadítás és a kárpótlás témája folyamatosan jelen volt a diskurzusban. Kossuth Lajos és társai igyekeztek középutat találni a földesurakkal, ám az 1848-49-es időszakban ez a törekvés nem hozott eredményt. Az író véleménye szerint a kárpótlás kérdése a magyar történelem során állandóan újra és újra felmerül.

A gazdagok nem szívesen mondanak le a vagyonukról. 1990-ben sem zárult le a folyamat, előttünk vannak még a következő kárpótlási körök is.

Táncsicsék szerint a jobbágyok már régen kifizették, ami járt - ez a forradalmi nézet ütközött Kossuthék politikai kompromisszumával.

Margócsy hangsúlyozta, hogy a regény szorosan követi Táncsics életrajzát. A feldolgozott anyag mennyisége óriási. Spiró megjegyezte: ha előre tudja, mennyi munka lesz vele, talán bele sem kezd. "Szerencsére ott az internet, így nem kellett külföldi könyvtárakba mennem, mint máskor. A magyar levéltárakban viszont sok minden még mindig nehezen hozzáférhető."

A regény kerettörténete Zedel Teréz, Táncsics felesége köré fonódik, akinek szerepe a mű elején és végén is hangsúlyos, még ha a cselekmény során sokszor háttérbe szorul. Spiró írása szerint Teréz nemcsak férjét, hanem egész családját is eltartotta, miközben Táncsicsot üldözték, és az író anyagi forrásai teljesen elapadtak, hiszen a cenzúra betiltotta műveit. Teréz önfeláldozása és kitartása különleges fényt vet a korabeli nehézségekre, amelyeket a férfiak és nők egyaránt megéltek.

Zedel Terézről meglehetősen szűkös információk állnak rendelkezésre, de Spiró a lehető legtöbbet igyekezett összegyűjteni róla. Buza Péter történész segítségével még Táncsics utódainak elérhetőségéhez is hozzájuthatott, ám végül nem vette fel velük a kapcsolatot. Ennek ellenére bőséges anyaggal gazdagodott, még akkor is, ha sok adatot kénytelen volt mellőzni. "Az írás folyamata regényalkotás, nem pedig kortörténeti elemzés - örültem a felfedezett információknak, de a hiányosságokat kreatívan kellett pótolnom, és nem is akármilyen módon, hanem úgy, hogy az olvasó számára izgalmas maradjon."

Spiró megfogalmazása szerint Zedel Teréz olyan okos és talpraesett nő volt, akinek a menedzseri képességei kiemelkedőek lehettek volna. Táncsics is említi, hogy fantasztikus módon irányította húsz-harminc varrólányt. A regény szövetét a mellékszereplők sorsai is mélyen átszövik. Zedel Teréz számos szabadságharcos ismerősének története is ott rejlik a lapokon, de az írói figyelem nem terjedhet ki minden egyes karakterre. "Ha mindenkit belefoglalnék, elveszíteném a fókuszt. Maradtam egy földhözragadt nézőpontnál, egy értelmes ember perspektívájánál, aki beleszorul a saját világába."

A címválasztás mindig kihívást jelentett Spiró számára. Olyan elnevezésre van szükség, amely egyszerre általános és mély jelentéssel bír, anélkül, hogy túlságosan specifikus lenne. A "Padmaly" szó szláv gyökerekkel bír, és a jelentése: föld alatti üreg. A regény középpontjában álló Táncsics a saját otthona alatt, a padmaly mélyén "raboskodik" – ebből a sötét helyről merít energiát. "Ez a cím egyszerre szimbolikus és konkrét. Éppen ilyet keresek," tette hozzá Spiró.