Szántó T. Gábor "Az élet szaga" című műve egy olyan utazásra invitál, amelyben az emberi lét mélységeit és szagait fedezhetjük fel. A szerző finom érzékenységgel bontja ki a mindennapi élet apró örömeit és keserűségeit, miközben egyedi stílusával és megkö

Szénaszag és por lebeg a falusi udvaron, ahol a pesti fiú rokon gyerekekkel együtt fedezi fel a nyár varázsát. Az égen kék szalagként húzódik a nap, miközben a nevetésük betölti a levegőt. A fű között fellelhető apró kincsek, és a felnőttek munkájának zaja keveredik a gyermeki ábrándokkal. Az udvaron a széna halmok között bújócskázva, vagy a friss levegőn futkározva egy igazi vidéki kaland kezdődik.

udvarban boglya, a boglyától nem messze az állatok óljai. Lovak horkannak az

az istálló levegőjét átható trágyaszag és a disznók folyamatos röfögése egy különös, zsúfolt világot teremtett. A dagonyázó állatok vidám sertepertélése közben a nap fénye szűrődött be a deszkák között, játszadozva a sárban. A lifegő vaskallantyú hátulról zörrent, mintha csak a disznók vidámságát akarta volna hangsúlyozni. Az idős rokon, csizmájában és bricsesznadrágjában, sziszegve bökdöste a szalmát, mintha csak egy titkos rituálét hajtott volna végre. "Hadd szokja a szagot!" – mondta, és a szavak komolysága egy pillanatra utat tört a hely szürreális hangulatán. A fiatalabbak, akik eddig elkerülték ezt a helyet, most bátran közeledtek, kíváncsian figyelve a disznók játékát. Később, ahogy a nap kezdett lenyugodni, a sárban lévő állatok csendesedtek, és a világ egy újabb fejezetébe lépett, ahol a régi hagyományok és a mindennapok egyszerre bontogatták szárnyaikat.

Ugyan elvesztette a kedvét, hogy bemerészkedjen, és a szagokat is inkább elkerülné, hiszen a sötétben ott várakoznak a lomha, rút teremtmények, de néha mégis vonzza valami titokzatos erő. Hol máshol láthatna ilyet? A vályogfalon túl, a kerítés mögött, a tyúkok zajongása és a kakasok kukorékolása hallatszik, mintha egy másik világ kapuját nyitnák meg.

Kukorékolás hallatszik, miközben a rokon gyerekek vezényszavára szaladoznak előre, mint akiket varázsütésre mozgásba hoztak. Mindegyikük felkap egy-egy jószágot, hogy azt a kezeikbe nyomják. Bár nem biztos, hogy vállalja a feladatot, mégis, míg a szárnyakat fogják, óvatosan végigsimítja a sima tollazatot, ujjaival felfedezi a hátukon futó puha szálakat, mintha egy titkos világot érintene.

A pesti gyerek sok mindent nem ért. Tudja, hogy anyja távolabbi rokonainál

A vendégségbe érkezők között nincsenek közvetlenebb kapcsolatok. Anyja egykoron a faluban élt, de...

nehéz róla elképzelnie, mert nem szereti a természetet, és nem is szívesen mozdul ki a városból. Csak ő érzi jól magát a faluban, meg odalent, a víz mellett, az öregeknél, ahol a nyarakat tölti, de ezek a nyár utolsó napjai. Szülei érte jöttek. Pesten nemigen vannak rokonai, sem barátai. Ha lemegy a parkba, egyedül kallódik, sehogy sem tud beállni focizni a többiekhez, nem ismeri őket, félszegen ténfereg körülöttük. De az itteni gyerekek láthatóan érdeklődnek iránta. Körbemutogatnak mindent, a búvóhelyeiket is, a padlást és a kocsiszínt, a játékaikat, az állataikat. Még a lovakat és a disznókat is megsimogatják, sőt megpaskolják, amitől ő tartózkodik. Beszélnek is hozzájuk, és azok mintha tényleg értenék. Viccelődnek vele, hogy fél az állatoktól, de nem gúnyolják, csak sokat nevetnek.

A felnőttek a külön épületben lévő konyha hatalmas asztala körül beszélgetésbe

Apja és anyja általában mindig sietnek, de most valami más történt. A falusi rokonság meggyőzte őket, hogy töltsenek itt egy éjszakát, ahelyett, hogy hazaindulnának este. Legfeljebb csak kora reggel tervezik az indulást. Bár nem szoktak eltérni a megszokott rutinjuktól, és nem kedvelik az éjszakai kalandozásokat, a hangos családi beszélgetések és nevetések hatására végül beadták a derekukat. Így a gyerekeknek bőven maradt idejük, hogy a szabadban játszadozzanak, míg a nap lassan lenyugszik az udvaron.

A nyomós kút közelében állva, a vödörből csordogáló víz felfrissíti a homokbuckát, ahol gyerekek várakat építenek. Ez a játék nem igényel társakat, hiszen egyedül is remek szórakozás lehet; Pesten a parkokban vagy éppen a társasházak zöldellő kertjeiben már sokan felfedezték ezt a szórakozást.

A másik kettő unalmukban nekilát, hogy feldúlják a várat, és játékosan fogócskázni kezdenek. Az izgalommal teli pillanatokban futni kezdenek, és a nevetésük betölti a levegőt. Az

Az istálló mellett, az ólak és a kocsiszín között, szédülten kergetőznek, felverve a port, mintha a napfényben táncolnának. Amikor...

vadabbra fordul a játék, homokbombákkal dobálóznak, fáj, ha eltalálják egymást.

Összevesznek és kibékülnek, a kútnál kimossák szájukból a beletalált homok fogak

közt recsegő, csikorgó maradványait, és új játékot találva bújócskáznak. Megy az idő, észre sem veszik, hirtelen ereszkedik rájuk az este, hűvösebb lesz. Egy odavonszolt szekérről ugrálnak a szénaboglyába. A pesti gyerek már szédül a fáradtságtól, a szénaszagtól. Amikor bátyja egy pillanatra eltűnik, a kreolbarnára sült lány kitalálja, bújjanak el a boglyában. Gyorsan beássák hát magukat.

Először tapasztalja meg, milyen az, amikor egy lányhoz ennyire közel kerül, hallva a halk szuszogását. A sötétben minden más, a világ hangjai eltűnnek, és csak őket körülvevő csend marad.

nem látja őket, mégis élénken él a képzeletében az arcuk. Érzi a bőrére tapadó sós izzadságot, ahogy a sportág izgalma átjárja. A tornaórán a lányoktól elkülönítve öltözködnek, és csak ritkán sikerül eltalálnia őket a kidobós játék során, amikor tornadresszben mutatkoznak. Máskor mindig csak az iskolaköpenyüket látja, ami eltakarja az igazi énjüket. Csak a kergetőzés pillanataiban van lehetősége közel kerülni hozzájuk, és a versengés hevében talán még a félelem is eltűnik, helyette a nevetés és a szórakozás tölti be a teret.

A fiatalok egymásnak feszülnek, miközben apró lökdösődéseik egyre inkább feszültséggel telítik a levegőt. A lányon csupán egy laza póló és egy short van, a szoros közelségükben pedig mindketten érzik a másik testének melegét, amely keveredik a friss szénaszaggal. Bőrük találkozása egy pillanatra megborzongatja őket, ahogy az izgalom átsiklik közöttük. A bátyja hangja távolról érkezik, de ők, levegőjüket visszafojtva, csak a saját világukra figyelnek, mint egy titkos szövetség tagjai.

Kiabálások hallatszanak, vacsora készülődik. El kell bújni, talán a fiú mondta, hogy találjanak meg minket. Odakint a fák között suttog a szél, és a nap lassan búcsúzik a horizonton.

A naplemente után hirtelen sötétség borult a tájra, és a levegő is hűvösre fordult. A gyerekek izgatottan kergetőztek, és a szénába vájt kis búvóhelyükben, amelyet a testük melege tartott, nem is érzékelték a változást. A homokszemek a bőrük pórusaiba ragadtak, miközben hajukból a szénadarabokat próbálták kiszedegetni, nevetésük visszhangzott a hűvös estében.

A hatalmas konyhaasztal körül mindenki a saját világába merülve beszélget, a szavak összeolvadnak a levegőben, mint egy zűrzavaros dallam. A gyerekek vidáman közbeszólnak, a zűrzavar mindent betölt. Az otthoni csendes hármas étkezések távolinak tűnnek; itt a szülők és gyerekek közötti dinamikában nincs helye a nyugalomnak. Későre jár az idő, de a háziak gyerekei mintha meg sem hallanák a "lefekvés" szót. Nem tűnnek olyanoknak, akiket rászólhatnának, hogy ideje az ágyba bújni. Csak nézi őket, ahogy egymásra licitálva nevetgélnek, grimaszokat vágnak, és vidáman szaladgálnak, miközben a felnőttek mosolyogva figyelik őket.

A vendégeknek átadják az egyik hálószobát, ahol már a tűz is lobog, meleg hangulatot varázsolva az estéhez. A pesti szellem áthatja a helyet, miközben a lángok játéka megteremti a tökéletes hátteret a beszélgetésekhez és az együtt töltött pillanatokhoz.

A fiút fürdés után két összetolt fotelbe fektetik, de az álom mégsem jön a szemére. A kandallóban pattogó tűz lángjai táncolnak, és az égő fa kellemes, meleg fénye betölti a szobát. A sötétségben minden mozdulatlan, ám a fiú elméjében zakatolnak a gondolatok, mint egy kis vonat, amely sosem áll meg. Az ágy puha, a takaró meleg, de az álom messze elkerüli. A falon lévő órák ketyegése, a kandalló zúgása és a szoba csendje csak fokozza a feszültséget, míg ő a különböző képek és emlékek között bolyong.

rácsa mögött lobogó tűz árnyéka játszik a falon. Orrában érzi a szénaszagot, fülében ott kárálnak a tyúkok, röfögnek a disznók, horkantanak a lovak. Lázas löketekben váratlan, sosem tapasztalt érzések öntik el. Hullámokban nevetés és sírás törne rá, de fegyelmezi magát, ahogy tanították. Rettegni kezd a táncoló árnyaktól. Mintha a tűz benne lobogna, ki akarna törni, és az árnyak belőle vetülnének a falra és a mennyezetre. Gyorsabban venné a levegőt, de húz a légzése. Túl kevés a hely a mellkasában. Lerúgja takaróját, kimászik a fotelból. Tétován áll a szoba közepén, reszketve lesi a tüzet, az árnyak játékát. Egyedül van, szülei a szomszédban alszanak. Nem mer bemenni, ne zavarja álmukat. Orrában szénaszag, fülében az állatok hangja, hallja a saját zihálását. Se mély levegőt venni nem tud, se kifújni magából, fuldokol.