Szászi Fanni "Fényben ülés" című műve egy különleges és érzelmekkel teli alkotás, amely a világ szépségeit és a belső harmóniát járja körül. A szövegben a fény és az árnyék kontrasztja a mindennapok varázsát tükrözi, miközben a szereplők életének apró, de
Végigdideregtem a májust, a június meg egy szempillantás alatt elrohant. Nehezen adta magát az idei nyár. Úgy tűnt, késik - talán még mindig nem érkezett meg egészen. És én pánikolni kezdtem.
Elkezdett bennem motoszkálni a félelem, hogy elkések az életemből. Hogy a nyár szépsége elúszik mellettem. Hogy a hétköznapok szédítő tempója nem lassít, észrevétlenül hagyva magam mögött az örömöket, míg újra a hideg, zord napok ölelésében találom magam.
Pár éve a nyarak végtelennek tűntek – tele voltak szabadsággal és könnyedséggel. Most azonban úgy érzem, mintha minden örömöt és napsütést sürgetve kellene néhány hétbe zsúfolnom. Olyan, mintha versenyt futnék a nappalokkal, hogy elcsípjem azokat a boldog pillanatokat, mielőtt elszaladnak.
Piknik az árnyas fák alatt, a kinti mozi varázsa, ahol a csillagok fénye keveredik a film vásznának ragyogásával. Az úszás élménye, amikor a víz frissítő ölelése elűzi a hőséget, és a túrák során felfedezett rejtett ösvények, ahol a természet minden zaja mesél. Dinnyehéjak, amik ragacsos ujjakra emlékeztetnek, és a leégett orr, ami az igazi nyár jele. Hűsítő jégkrém, ami minden falatnál elhozza a felfrissülést, és a melegtől szédülés, ami mintha csak a nyár sűrűjét idézné. Ezek a pillanatok úgy ragyognak, mint a napfény, miközben a szürkeség árnyéka már a küszöbön áll.
Ez a nyár most egészen különleges lesz. Nem menekülhetek a forró aszfalt elől a tenger hullámaihoz. Idén nem napernyők és kagylók várnak rám, hanem dobozok és szelektálás. A hideg elől menekültem, de most meg kell állnom. Terveket szövök egy új otthon kialakításához, miközben lassan elengedem a régit. Ez a nyár nem a nagy kalandokról szól számomra – hanem az átmenetről, a változásról, ami előttem áll. És talán éppen így van ez rendjén. Nem mindig lehet utazni, nem mindig lehet mindent, de lehet másképp élni.
Ha idén nem tudunk elutazni a nyaralásra, attól függetlenül a nyár még mindig a miénk marad.
Nem a helyszín számít, hanem hogy megállunk-e egy pillanatra. Leülünk-e a fénybe. Hagyjuk-e, hogy süsse az arcunkat a nap, harapunk-e dinnyébe, főzünk-e otthon kukoricát, úszunk-e egyet, napozunk-e a parkban, hívjuk-e kártyázni a szomszédokat, vagy csak nézzük, ahogy játszik a fény a vízen.
Nem baj, ha sablonosak a helyzetek. A nyár pont ettől lesz ismerős. Meghitt. Feltölti az embert úgy, ahogy semmi más. Ne hagyjuk, hogy úgy múljon el, hogy mi szóba sem álltunk vele. Mert ha beszédbe elegyedünk vele - akár csak egy csendes délután erejéig -, ha még meg is öleljük, akkor olyan melegséget hagy maga után, ami egész évre elég energiát ad a zordabb időkre. Ráadásul vissza fog térni hozzánk - nemcsak emlékben, hanem érzésben is.
