Szijjártó Péter: Trump elnöksége következtében a világ egy biztonságosabbá vált - Frissítjük cikkünket.

Szijjártó Péter beszédében kiemelte: A helyzet az, hogy ennél aktuálisabbak azt hiszem, nem is lehetnénk, hiszen az elmúlt években többször is új világrend megszületését hirdethettük. Sokszor évszázadokon keresztül várnak erre a nemzedékek. A tárcavezető hozzátette: Aztán egyszer csak jön egy nemzedék, mint a mienk, amelyik kis túlzással, havi rendszerességgel részesül abban az élményben, hogy egy teljesen új világgazdasági, világi rendszer születésének a tanúja.
- hangsúlyozta a miniszter.
Idén január végén egy totális fordulat állt be akkor, amikor az Egyesült Államokban egy patrióta elnök lépett a kormányrúdhoz. És ez azért totális fordulat, mert mindezt megelőzően a világ első számú szuperhatalmának egy liberális vezetése volt, mostantól pedig egy patrióta elnök áll a világ első számú szuperhatalmának élén.
Trump nem tesz mást, mint beváltja mindazokat az ígéreteket, amelyeket a választási kampányban tett, és amely ígéretek miatt őt aztán megválasztották az Egyesült Államok elnökének. A változások három fontos területen érhetők tetten. És ezek a változások olyan helyzeteket állítanak elő, amelyek totálisan ellentétesek mindazzal, amit Brüsszel és az európai intézmények tettek eddig, és amit akarnak tenni a jövőben - mondta.