Vége a kedvező árak korának, jövő héttől jelentős áremelkedés várható!

Donald Trump vámháborúja következtében jelentős áremelkedések várhatóak a Temu kínálatában. Ennek hatására egy hatalmas vásárlási rohamra lehet számítani.

A Temu és a Shein figyelmeztette vásárlóikat, hogy április 25-től emelkedni fognak a termékek árai. Ennek hátterében Donald Trump által bevezetett, Kínából érkező árukra kivetett jelentős vámok állnak.

Mindkét kínai online kiskereskedelmi vállalat hivatalos nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a működési költségeik jelentősen megugrottak a globális kereskedelmi szabályozások és vámok legutóbbi módosításainak következtében. Ennek eredményeként a jövő héttől árkorrekciókat fognak végrehajtani.

A BBC híradásában a Temu és a Shein közleménye szerepel, amelyben arra ösztönzik a vásárlókat, hogy a tervezett áremelkedés előtt tegyenek vásárlásokat.

"Készen állunk arra, hogy a megrendeléseid zökkenőmentesen megérkezzenek ebben az időszakban. Mindent megteszünk azért, hogy az árakat alacsonyan tartsuk, és minimalizáljuk a rád gyakorolt hatást. Csapatunk keményen dolgozik a vásárlási élményed javításán"

- olvasható a hivatalos tájékoztatókban.

A temuzásnak természetesen súlyos kockázatai is rejlenek. Rácz Jenő, a Michelin-csillaggal büszkélkedő séf nemrégiben maga is áldozatul esett a kiskereskedelmi szektor egyik trükkjének, amikor olyan terméket kapott, amely miatt csalódottan távozott. A részletekért kattints ide!

Related posts