A Box Humana – a Thália Színház legújabb produkciója – egy különleges, ritkán felfedezett Márai-művet hoz el a nézőknek. Képzeljük el, ahogy a színpadon életre kelnek a mély érzelmek és a gondolatébresztő párbeszédek, miközben a rendezők új perspektívából

A kassai Thália Színház 56. évadának első bérletes bemutatója egy igazán különleges eseményre invitálja a közönséget. A színpadra kerülő előadás, mely Márai Sándor novelláira épül, saját adaptáció formájában kel életre, és a „Box Humana (Mi van veled, Sándor?)” címet viseli. A nézők egy friss és elgondolkodtató élményre készülhetnek, amely Márai veretes szövegeit modern köntösbe öltözteti. Az előadás a nagy író születésének 125. évfordulója alkalmából, a Márai-év keretében debütál, és ígéri, hogy a klasszikus gondolatok új fényben tűnnek fel a színpadon.

A többrétegű, erkölcsi és egzisztenciális kérdéseket feszegető ősbemutató a Thália és a Komáromi Jókai Színház együttműködésének egyik eredménye, szereplői Gál Tamás, Kövesdi Szabó Mária, Nagy Kornélia, Ollé Erik és Madarász Máté. Az előadás címe a Vox Humana (emberi hang) kifejezésre és a boxra, mint küzdelemre utaló szójáték. A darab a Mágia című kötet nyolc novellájára épül, melyek közül mindegyik más hangulatú, más színázi eszközöket vonultat fel. A nyilvános főpróbára ma, október 15-én 19:00 órakor kerül sor. Az előadás előtt, 18:00 órától egy beszélgetésre invitálják a nézőket a konferenciaterembe, Czajlik Józseffel, a színház igazgatójával, a darab rendezőjével Forgács Miklós dramaturg beszélget majd. A bemutatóra október 16-án kerül sor.

A Thália Színház, mint Kassának egyetlen magyar színháza, különös megtiszteltetésnek tekinti, hogy időről időre Márait színpadra állíthatja. Céljuk, hogy a Box Humana című darabbal újból elhozzák az írót Kassára. "A Mágia című mű éppen az, ami sokak számára egy másik, játékosabb oldalát mutatja be Márait, izgalmas cselekményekkel és lebilincselő emberi történetekkel. Ez a bemutató természetesen tükrözi azt a korszellemet, amikor nem a drámai helyzetek sokszoros megforgatásával akarták sokkolni a közönséget, hanem az egyszerű és bonyolult emberi sorsokat helyezték a középpontba. A fő inspiráció a hasbeszélő című novella, amely köré az egész előadás felépül. A négy báb, akiket a Mester a Londoni Orfeum öltözőjében hagyott, visszatérnek, hogy párbeszédet folytassanak vele arról, miért maradtak hátra, hogyan alakult az életük, és van egy nagy kérésük is: szeretnék valamilyen módon elhagyni ezt az emberiséget. Ez adja az előadás keretét, amelyből aztán kitekintünk különböző emberi történetekre, más novellákból merítve. Érdekes párhuzamokat vontunk a bábok és az emberek élete között, bemutatva, hogy mi rejlik az emberi küzdelem mögött, legyen szó belső vagy külső harcokról, a közegünkkel vagy a saját létünkkel" - fogalmazott Czajlik József, a színház igazgatója a premier előtti sajtótájékoztatón.

A darabban a Mestert Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója alakítja, aki viccesen azt mondja, visszatért az "anyaszínházába", hiszen az egyetem után Kassán kezdte pályafutását, és később nagy sikereket ért el itt például a Rükverc című Kerékgyártó-darabbal. "Minden reggel, amikor elfutok a Márai-szobor mellett, azt gondolom, milyen ajándék a jó Istentől, hogy helyrejött a lábam, itt vagyok Márai városában, és Márai szövegekkel, gondolatokkal foglalkozhatok". Úgy véli, az író rendkívül érzékeny, megfontolt ember lehetett, a létet elmélyülten vizsgáló gondolkodó, aki civilben sem tette le az írói énjét. "A Mestert játszom, aki abszolút nem ideális, korántsem tökéletes ember. Hiszen elhagyja a bábukat, akik azért jönnek vissza hozzá, hogy vegye vissza tőlük az emberi lelket, mert nem tetszik a bábuknak ez a lét, amiben mi vagyunk."

Forgács Miklós dramaturg hangsúlyozta, hogy a Thália Színházban már hosszú idő óta hagyomány, hogy rendszeresen műsorra tűznek Márai Sándor műveket, legutóbb például a „Kaland” című alkotást. Az elmúlt másfél évtized során ezek a rendezések jellemzően Beke Sándor nevéhez fűződtek, és a Márai Stúdió nyitóelőadása is Hernádi Gyula Márai című darabja volt. A színházi közeg tehát alaposan feltérképezte már Márai színpadi világát. A 125. évforduló, azaz a Márai-év ürügyén a színház arra törekedett, hogy felfedezzenek egy új aspektust az író munkásságában, hogy ezzel új fejezetet nyissanak a Máraival való viszonyukban. A cél az volt, hogy a közönséget meglepjék egy másfajta Márai bemutatásával, kiemelve az író sokszínűségét. A dramaturg kifejtette, hogy a „Mágia” írásának átfogó korszakához való párhuzamot vonva a mai világunkkal, úgy látja, hogy a novellák különös, groteszk, ironikus és humorral átszőtt, Máraira jellemző világmegfejtő stílusa rendkívül izgalmas lehet a színpadon. Az író a művészlétet, a játékosságot és a világteremtést is tanulmányozza, de két téma különösen erőteljesen hatott rá: a manipuláció kérdése, amely arra reflektál, hogy miként befolyásolnak minket mások, és vajon valóban a saját akaratunkat érvényesítjük-e, vagy külső hatások irányítanak bennünket. Emellett a valóság természete is foglalkoztatja, kérdéseket vet fel arról, hogy miként tudjuk megkülönböztetni a hamisat az igazságtól. Ezek az alapvető kérdések tehát nem csupán mély filozófiai és etikai dilemmák, hanem izgalmas és meglepő történetekbe ágyazva jelennek meg, amelyek szórakoztató módon invitálják a nézőt a gondolkodásra.

Érdekes lehet a mai nézőnek, milyen morális aggályok foglalkoztatták Márait abban a korban, hiszen annak ellenére, hogy ez egy százéves szöveg, nagyon is ismerős lehet számunkra. "Márai jó író abban az értelemben, hogy remek stiliszta volt, remekül bánt a nyelvvel, és abban az értelemben, hogy mániákusan gondolkodott a világról. Arról, hogyan van összerakva a világ, meg akarta fejteni, és lehet, hogy ez volt az a polgári előny, hogy akkor még azt hitték, meg lehet fejteni. Vagy akkor még nagyon szerették volna... Bár ugye Ady Endre az első világháború környékén azt hitte, hogy "minden egész eltörött". Tehát ez az érzés, az izmusok, amikor azt mondták az avantgardisták, hogy már nem lehet gyönyörű kompozícióban beszélni. A művészetnek is fel kell venni azt a hektikusságot, azt a zaklatottságot, és azt a nem tökéletesen elrendezettséget, amit az élet fölvett. Úgyhogy már ezért is érdekes, hogy miben van Márainak igaza, és miben téved. Hogy miben modoros, és miben bölcs. Hogy miben gyönyörködik, a saját maga mondatainak a szépségében, és miben bicsaklik meg egyszer csak a hangja, és fogalmaz meg valami egészen elementárisat. Ezeket fölfedezni, és friss szemmel nézni mindig nagy öröm" - nyilatkozta portálunknak Forgács Miklós. "Eleve Márait, hogyha színpadra állítják, akkor ezen a polgári léten keresztül akarják átszűrni. De mindig arról van szó, hogy valami veretes, valami bölcs, valami megnyugtató. Már olyan értelemben megnyugtató, hogy vannak még a nagy értékek, a nagy ideák és eszmék. Valahol azokat elveszítettük, de ott vannak valahol nagyon messze, és vissza lehet hozzájuk térni. Most éppen egy nagyon polarizált korban élünk, amikor nagyon egymás ellen gondolunk. Élesednek ezek a dolgok, és mi is biztos, hogy nagyon-nagyon szeretnénk megtalálni azokat az értékeket, eszméket, amikhez érdemes visszatérni". Véleménye szerint vannak írók, akiket piedesztálra emeltek, ezért azt hiszük, már jól ismerjük őket. Márai is bekerült egy bizonyos kategóriába, de lehet, ha ismét visszatérünk hozzá, akkor egy teljesen új kontextus tud kitárulni előttünk. Az új darabbal egy olyan Márai-arcot szeretnének megmutatni, ami talán kevésbé hangsúlyos (hiszen eleve a novellista Márai kevésbé ismert), és egy kicsit rejtőzködő.